Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?
A 2021-ben alapított, londoni Haiper startupot az AI videógenerálás egyik nagy reménységeként tartották eddig számon, mint ami felveheti a versenyt a többi nagy, amerikai szereplővel (például a Runway AI-jal vagy az OpenAI Sorával) ezen a piacon. A szöveges és képi anyagokból videókat készítő projekt 2023-ban lépett a nyilvánosság elé megoldásával, amit megfejelt egy 13,8 millió dolláros seed befektetéssel az Octopus Ventures vezetésével.
Az amerikai Microsoft Európából…
A Sifted információi szerint azonban a Haiper idén februárban leállította fogyasztói üzletágát, és a körülbelül 20 fős csapat éppen a B2C-ből B2B modellre való átálláson dolgozik.
A lépés hátterében az állhat, hogy a Szilícium-völgy techóriása, a Microsoft a cég három korábbi munkatársát is elcsábította, köztük annak két társalapítóját is, Yishu Miaot és Ziyu Wangot.
Az elszipkázott emberek mindegyike erős kutatói múlttal és tudással rendelkezik, a két társalapító ráadásul a Google DeepMind kutatói is voltak – ezért is csaphatott le rájuk korábbi munkatársuk, a DeepMind társalapítója, Mustafa Suleyman, aki jelenleg a Microsoft AI-részlegét vezeti.
… az európai ElevenLabs az USA-ból csábította el az AI-szakembereket
A világ másik felén is hasonló jelenet zajlódott le:
az AI-alapú adatanalitikában utazó, amerikai Palantir négy mérnökét is sikerült kötelékébe vonnia a londoni alapítású ElevenLabsnek, ami AI alapú hanggeneráló eszközt fejleszt.
Az európai gyökerű cég megoldását kiadók és tartalomgyártók használják arra, hogy az írott anyagokat hang formájában is elérhetővé tegyék – így például a Spotify oldalán is megtalálhatóak az ElevenLabs segítségével készített hangoskönyvek.
„A Palantir mérnökei olyan megoldások építésében szereztek tapasztalatot, amelyek a világ legnagyobb vállalatait szolgálják ki” – kommentálta az átigazolást az ElevenLabs, amelynek társalapítója és vezérigazgatója, Mati Staniszewski korábban maga is a Palantirnál dolgozott.
Az ElevenLabs standja a 2024. évi Londoni Könyvvásáron. Forrás: ElevenLabs / LinkedIn
Az ElevenLabs egyébként nemcsak a Palantir munkatársaira utazik:
a startup az elmúlt évben jelentős összegeket fordított arra, hogy mérnöki csapatát felduzzassza, amelynek létszáma tavaly március óta megháromszorozódott, így már eléri a 80 főt.
Az európai cég nem is titkolja, hogy a csapatbővítés hátterében a megoldásukra való magas kereslet mellett az is áll, hogy fel tudják venni a versenyt az olyan nagy audiotechnológiai vetélytársaikkal, mint az OpenAI vagy az úgyszint amerikai Otter.
Mitől lett hirtelen ilyen nagy az AI-szakemberek iránti kereslet?
A két közelmúltban történt példa nem véletlen: az AI-kutatók és -mérnökök iránti egyre élesedő versenyt több dolog hajtja.
Egyrészt: miközben a globális kockázatitőke-piac még mindig nem tért magához a covid világjárvány tőkebummját követő drasztikus visszaesésből, az AI a recesszió, az emelkedő kamatlábak és csökkenő likviditás ellenére is a VC-pénzek hívószavává vált:
csak önmagában a generatív AI-modell piaci szegmense 80 százalékkal több tőkét vonzott 2024 harmadik negyedévével bezárólag, mint a második legtöbb tőkét kapó szegmens, az önvezető technológia.
Az első nem AI piaci szegmens, a félvezető-tervezés és -gyártás csupán a negyedik helyen áll, amire még feleannyi tőkét se adtak a befektetők tavaly, mint a generatív AI-modellek fejlesztésére.
Forrás: A Dealroom A VC-piac globális helyzetképe című elemzése
Ha az AI alapmodelleket és a tisztán AI-fókuszú startupokat nézzük, tavaly a globális kockázatitőke-piac megduplázta befektetési összegét, és 2024-re 40 milliárd dollárra emelkedett az ezen projektek kockázati finanszírozása.
A nagy tőkeellátottság pedig nagy elvárásokhoz, azok pedig nagy munkaerőigényhez vezetnek – miközben az AI még annyira új területnek számít a szakemberképzésben, hogy nagyobbá vált a valódi, jó minőségű szakemberek iránti kereslet, mint amekkora a kínálat.
Másrészt: nem segít az európai szereplőknek az sem, hogy az AI-verseny fokozódásával az amerikai szereplők is egyre inkább megvetik a lábukat az európai piacon, ezzel még magasabbra nyomva az (európai) AI-szakemberek iránti igényt.
Harmadrészt tovább fokozza a versenyt az is, hogy az egyre felkapottabb AI-piacon sok kompetens szakember és szoftvermérnök saját startup alapítására adja a fejét, mintsemhogy egy már létező vállalat kötelékébe lépjen – és bizony a tudásukkal el is tudnak jutni a tőkeszerzésig a mostani, AI-ra harapó kockázatitőke-piacon.
Ahogyan Alberto Rizzoli, az AI-rendszereket tanító V7 platform alapítója és vezérigazgatója rávilágított: nagyon hasonló jelenségnek lehetünk tanúi, mint az okostelefonok 2000-es évekbeli forradalmakor, aminek a kezdeti időszakában a mobilfejlesztő szakemberek váltak ideiglenes hiánycikké. Mint kifejtette:
„A tehetséghiány az AI területén valószínűleg rosszabb lesz, mielőtt javulna. (…) Most vagyunk a kereslet csúcsán (…) – és ez még legalább egy évig így is marad.”
NYITÓKÉP: ChatGPT / Startup Online