Hirdetés

Debreceni csapat dolgozik a fejlesztők új szakmai LinkedIn-jén

Van egy debreceni startupper csapat, akik azon dolgoznak, hogy összekössék a világ tehetséges programozóit a számukra legjobb munkahelyekkel, projektekkel. A távolság náluk nem akadály, a digitális lábnyoma ugyanis minden fejlesztőt a megfelelő helyre vezethet a CodersRank által. Arról beszélgettünk, hogy hogyan indult a szokatlan projekt, hogyan változott az évek során, és hogyan lehetséges az, hogy olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft is felsorakoztak náluk a naprakész információkért. | Jánoska Rita

Egy hétre Szilícium-völggyé válik Debrecen

Az INPUT Program és a Startup Campus Incubator közös szervezésében, a helyi ökoszisztéma szereplőinek közreműködésével, 2018. november 19-23 között, már negyedik alkalommal rendezik meg a Startup Hét Debrecent. Az rendezvényen 18 előadás  várja az érdeklődőket, a munkaerőpiacot érintő megoldásokról nemzetközi kitekintéssel és sikertörténetekkel.

A daganatos betegségek gyorsabb és pontosabb diagnózisa válhat elérhetővé

Az emberiség bármely szakaszára tekintünk vissza, mindig is voltak olyan betegségek, melyek komoly fejtörést okoztak az orvosok és tudósok számára. A rákos megbetegedések diagnózisa még ma is jelentős kihívás, de a Startup Campus Inkubátor csapata arra törekszik, hogy egyszerűsítse a folyamatokat.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások