A Microsoft tudja mi kell a nőknek!

Még nem késő jelentkezni a Microsoft kockázati tőkealapja által meghirdetett, női vállalkozóknak szóló nemzetközi versenyre, hiszen a regisztráció 2018. szeptember 30-án zárul. Az M12, az EQT Ventures és az SVB Financial Group összesen 2-2 millió dolláros tőkebefektetéssel segíti majd piacra Észak-Amerika, Európa vagy Izrael két legígéretesebb female startupját.

Ingyen szaunával igyekeznek enyhíteni az észt szakemberhiányon

Észtország dobta a hagyományos küzdelmet a hiányszakmák szakembereiért. Profi élménycsomaggal kecsegtet – ingyen repjegy, szállás, szauna, és buli is jár azoknak, akik részt vesznek a Career Hunt címmel létrehívott toborzási programban. Olyan élvonalbeli IT-vállalatokkal működnek közre ebben, mint a Taxify, Twilio, Microsoft, Veriff és a Swedbank – számukra keresnek ugyanis embereket a vezetői pozícióik betöltésére.

A Microsoft központjában képviselte hazánkat a fiatal csapat

Az élményszerű oktatásban áttörést ígérő alkalmazással jutott be egy magyar fiatalokból álló csapat a világ egyik legrangosabb fejlesztői versenye, a Microsoft Imagine Cup döntőjébe. Az Innobie Eddie elnevezésű alkalmazása a Microsoft központjában, Redmondban szállt versenybe 47 másik csapattal, amelyek a világ minden tájáról érkeztek.

A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások