Hirdetés

Meseszép innovációs központ épül Debrecenben

Az építészfórum.hu oldalon tették közzé azt a komlexumot, mely Debrecenben ad majd otthont a startupoknak és különböző innovatív kutatásoknak. Tervezője a BORD Építész Stúdió, akik az információs társadalom szimbólumaként tekint  megvalósuló terveire.

Az ütemterv szerint már idén nyáron elkezdik megépíteni a Debreceni Innovációs Központ épületét, melynek megtervezésére a BORD Építész Stúdió kapott megbízást. A projekt költségvetése majd négymilliárd forintba kerül, ez viszont befektetésnek tekinthető: az oktatás, a kutatás és a vállalkozások egy helyre csoportosításától befektetéséeket, illetve élénkebb gazdasági növekedést remél az állam.

A gigantikus pület alapterülete mintegy 5000 négyzetméter – az alsó szint laboroknak és műhelyeknek ad helyet, az emlet közösségi innovációs „piactér” lesz étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal és coworking területekkel, a második emelet pedig irodák színtere lehet majd.

Fontos volt, hogy az értékes funkció és a minőségi megjelenés mellett ez a centrum a környezet védelmére, a felelős gondolkodásra is felhívja az egyetemi város lakóinak figyelmét. Innovatív gépészeti megoldások szavatolják a fenntartható és környezetbarát épületet: a belső komfortot levegő-víz hőszivattyú, és hővisszanyerős szellőzés biztosítja, a hőszivattyúkat pedig napelemek látják el energiával.

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben