Hirdetés

Innovatív kezelés fejlesztésén dolgoznak Szegeden

A Solvo Biotechnológiai Zrt. és a a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kollaborációja folyamán gyógyszerfejlesztést segítő szolgáltatásokat, valamint a fejlett terápiákra specializálódó fázis I. központot alakítottak ki. Projektjük a nehezen gyógyuló fekélyek kezelésére szolgáló eljárás vizsgálatára fókuszál egy uniós támogatással megvalósult kutatási program során.

A terepen is megállja a helyét a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer

Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhezfűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen az okostelefonon térképes formátumon válik láthatóvá, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot írhatnak alá, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.

Innovatív vállalkozásokat támogató díjat nyert az építőipari szoftvert gyártó cég

Ausztriában idén első alkalommal adták át a világ egyik vezető könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalata, az EY és partnerei által alapított EY Scale-up Award díjakat. Céljuk, hogy az osztrák piacon kiemelkedően teljesítő, innovatív vállalkozásokat támogassák nemcsak az elismeréssel, hanem az azzal járó, 100 ezer euró értékű képzési, tanácsadási csomaggal is. A fődíjat szoros versenyben a Magyarországon is forgalmazott építőipari szoftver gyártója, a PlanRadar érdemelte ki.

Egyedülálló digitális fejlesztés a podcast-piacon

A Magyar Telekom innovációja átformálhatja a podcast hallgatási szokásainkat, hiszen segítségével tényleg azokat a tartalmakat találhatjuk meg, amik minket valóban érdekelnek. A T-Systems által fejlesztett digitális beszédleíró a podcast epizódokat – vagyis a hangot – írott szöveggé alakítja át.

A Tisza-parttól a Szilícium-völgyig: mit ad az innovatív sikertörténetekhez az intuíció

Noé a Szilícium-völgyben alapított fejvadász céget. Magyar lelkész családból indult, majd egy német PhD és néhány multinál töltött év után két barátjával létrehozta a Vega Partners-t, ami egy dinamikusan növekvő startup. A Szilícium-völgyet aktuálisan lázban tartó kérdésekről, a Vega-ról és a csodákról beszélgettünk. Fogadjátok szeretettel!

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások