Hirdetés

Hátrányos helyzetű fiatalokat hív ötletversenyre a UNICEF

Rajtad áll a jövőd! Az #UNICEF új kezdeményezése, az „Egy generáció korlátok nélkül” (#GenerationUnlimited) idén ősszel Magyarországon is elindul. A kezdeményezés hátrányos helyzetű fiatalok egyes csoportjait vonja be közös gondolkodásba, amelynek során maguk azonosítják az őket leginkább érintő és foglalkoztató társadalmi problémákat, majd kreatív helyi megoldásokat dolgoznak ki ezek megoldására. Ebben a folyamatban szakértők és mentorok segítik őket.

517 milliárdot fordítottak innovációra a tavalyi évben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből.

növekedés

Az Országházban díjazzák a magyar innovációt

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 29 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek. A márdius 28-ai ünnepségen Magyar Innovációs SZövetség Startup Innovációs Díja is átadásra kerül.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások