Hirdetés

Valóban leszállóág következik a gazdaságban?

Legalább 4,2 százalékos növekedésre számítanak az idei év végével a GKI Gazdaságkutató Zrt. szakemberei, jövőre azonban csak 3,2 százalék körülire. Egybevág ez azzal a ténnylel, hogy a legtöbb előrejelző idén még 4-4,5 százalékot prognosztizál, jövőre pedig – a kormány kivételével – már csak 3-3,5 százalékos bővülésre számítanak.

517 milliárdot fordítottak innovációra a tavalyi évben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből.