Hirdetés

Miért jobb egy labor, mint az átlag oktatás?

A Kitchen Budapest megnyitja a jelentkezést 16-23 éves, Z generációs fiataloknak szóló ötletfejlesztő programjába. A laboratóriumra hasonlító működés jó lehetőség, hiszen kiegészíti az oktatási rendszer hiányosságait.

A Kitchen Budapest, a T–Systems innovációs laborja 2015 óta folytat inkubációs- és mentor tevékenységet a Talent program keretében. Tavaly az egyéni jelentkezőknek is lehetőséget biztosító Lift program is csatlakozott. A brainooo most az eggyel fiatalabb korosztály felé nyit: középiskolásokat és egyetemistákat vár közös gondolkodásra. Két hónapon kéresztül, minden második héten tartanak egy alkalmat, melynek keretében egy vállalkozási ötletet fejtenek ki, és eljutnak egészen az üzleti terv kifejtéséig. A programot Nemes Attila, művészettörténész, kurátor a Kitchen Budapest egyik alapítója koordinálja.

Miért pont egy lab?

Mert a program még kísérleti fázisban van, szerkezete és felépítése a fiatalokkal együtt rugalmasan alakítható. Jussi Parikka design-teoretikus megfogalmazásában „az a hely, amelynek a gyakorlatai megváltoztatják annak a koordinátáit, hogy mi lehetséges”. A nehezen formálódó akadémiai intézményrendszerrel párhuzamosan kiépülő gyors reagálású struktúra kéz a kézben jár a trendérzékeny piaci mechanizmusokkal és gyakran piaci szereplők tartják fenn.

A tudományos laboratóriumok örökségét továbbvivő 21. századi lab a stúdió (művészeti kreativitás) és a szeminárium/könyvtár (bölcsészet) tereire jellemző gyakorlatokat is magába olvasztja majd. Arra törekednek, hogy a foglalkozás transzdiszciplináris legyen. Ez azt jelenti, hogy minél színesebb legyen a szakmai összetétele, hogy a különböző tudományterületeket képviselői találkozhassanak.

Összességében elmondható, hogy míg a hagyományos oktatási intézmények lassabban tudnak reagálni, addig egy lab hasznos kiegészítő lehet a gyorsan változó trendek felvételére.

Jelentkezni 2018. április 3-ig lehet. A brainooo jelentkezésre nem egy ötletet várnak, hanem a jelentkezőt szeretnék megismerni egy videón keresztül.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben