Már lehet is jelentkezni a következő Cápák között évadba
Még véget sem ért az üzleti showműsor második szériája, az RTL Klub már meghirdette a jelentkezési lehetőséget és várja a vállalkozókat a Cápák között következő, harmadik évadába.
Még véget sem ért az üzleti showműsor második szériája, az RTL Klub már meghirdette a jelentkezési lehetőséget és várja a vállalkozókat a Cápák között következő, harmadik évadába.
Ma este indul az RTL Klubon a Cápák között tavaly már előre beharangozott második évada. A műsort a koronavírus-járvány nem érinti, hiszen a felvételekre már hamarabb sor került, a szereplők toborzását már tavaly novembertől elkezdték. Egy új cápa is debütál a műsorban, Tomán Szabina személyében.
„Ha valamikor, akkor most nagyon jó startupnak lenni Magyarországon” – mondja Balogh Péter, és senki másnak a szájából nem hangzik ez talán ilyen hitelesen. Gyerekként programozó szeretett volna lenni, s ez olyan jól sikerült, hogy startupper lett, akkor, amikor ez még nem volt menő.
A Cápák között utolsó epizódjában ismerhette meg a közönség a Smartkosár csapatát, akiknek innovatív megoldásukra ugyan csak 1-1 forintos befektetést hozott a műsor, azonban két új roppant értékes mentorral gazdagodtak – akik most értékelték a forgatás óta eltelt időszakot és a közös munkát.
Bevásárolni mindig a lehető legjobb áron? Sokan csak álmodoznak róla, pedig a Start it @K&H-ban működő Smartkosár.hu csapata éppen erre a minden háztartást érintő problémára talált megoldást. A bevásárlást forradalmasító startupra már a befektetők is felfigyeltek, hiszen nemrég több mint 200 millió forintos tőkeinjekciót kapott a növekedéséhez, miközben ötletükre a Cápák között befektetői is ráharaptak.
A sikeres pitch vagy villámprezentáció titka, ha 3 percben úgy be tudjuk mutatni cégünket, hogy azzal akár egy cápa, azaz befektető figyelmét is fel tudjuk kelteni. Ehhez a K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora gyűjtötte össze azt a 4 kritikus részletet, amire mindenképpen érdemes odafigyelni a bemutatkozás során.