Hirdetés

Cápák: a fiatal csapat megreformálja az élelmiszerkereskedelmet

A Cápák között utolsó epizódjában ismerhette meg a közönség a Smartkosár csapatát, akiknek innovatív megoldásukra ugyan csak 1-1 forintos befektetést hozott a műsor, azonban két új roppant értékes mentorral gazdagodtak – akik most értékelték a forgatás óta eltelt időszakot és a közös munkát.

Balogh Péter elmondta, hogy eleinte túl fiatalnak tűnt a csapat, de végül bizonyítottak a cápák előtt, hogy felkészülten érkeztek. Hamar kiderült az is, hogy nem a cápák pénzére hajtanak, hanem a szakmai tudásukért és a kapcsolati hálójukért jöttek.

Balogh Levente arról beszélt, hogy kölcsönösen szükségük volt egymásra a csapattal – véleménye szerint ugyanis olyan megoldást jelent a Smartkosár, ami sok kérdőjelet felold az élelmiszeripari gyártók oldaláról. Segítenek abban is, hogy ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben a multinacionális áruházláncokkal szemben.

A teljes „kibeszélő” videót megtekinthetitek az RTL Klub oldalán IDE kattintva, a szóban forgó adás pedig ITT érhető el.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások