Hirdetés

Így spórold meg egy nyaralás árát okos bevásárlással

Bevásárolni mindig a lehető legjobb áron? Sokan csak álmodoznak róla, pedig a Start it @K&H-ban működő Smartkosár.hu csapata éppen erre a minden háztartást érintő problémára talált megoldást. A bevásárlást forradalmasító startupra már a befektetők is felfigyeltek, hiszen nemrég több mint 200 millió forintos tőkeinjekciót kapott a növekedéséhez, miközben ötletükre a Cápák között befektetői is ráharaptak.

A Smartkosár.hu-n összeállíthatod a megvásárolni kívánt élelmiszerekből álló kosaradat, és megtudhatod, hogy melyik boltból mennyibe kerülne megrendelni az összes terméket. Az eddigi több mint 70.000 felhasználó 33%-ot spórolhatott meg bevásárlásai során.

Egy átlagos magyar család a havi keresetének jelentős részét élelmiszerre költi, megelőzve ezzel a lakásfenntartásra és a közlekedésre fordított összeget. Ez derül ki a KSH adataiból, amely szerint 2018 első félévében a magyar háztartások egy főre jutó havi kiadásainak közel 30%-át költötték élelmiszerre, ami átlagosan mintegy másfél millió forintot jelent családonként éves szinten. „Bevásárlásra minden háztartás jelentős összeget fordít. Ennek ellenére a legtöbb vásárlónak számos negatív élménye fűződik hozzá, elég csak az akciók folyamatos figyelésére, a sorban állásra, vagy a cipekedésre gondolnunk. Ezen problémák miatt egyre többen döntenek úgy, hogy online rendelik házhoz az élelmiszereket” – mondta el Kövesdi Áron, az online spórolást forradalmasító Smartkosár.hu ügyvezetője.

A Start it @K&H inkubátorban fejlődő Smartkosár.hu weboldalát az elmúlt fél év alatt több mint 70.000 tudatos vásárló használta, akik az oldal segítségével összesen több mint 34 millió forintot takarítottak meg. „Az áruházak elárasztanak mindenkit az aktuális kínálatukról szóló akciós újságjaikkal, az akciós árak alapján azonban nem szabad döntést hoznunk, hiszen az csak egy termékre, és nem a teljes bevásárlásra vonatkozik.  Aki pusztán az akciók alapján választja ki, hogy melyik boltból rendel, sok pénzt dobhat ki az ablakon, hiszen a csalogató akciókat a boltok jellemzően más termékek árának megemelésével kompenzálják. A Smartkosár.hu ebben az „ár-rengetegben” segít eligazodni. Az oldalon az összeállított kosarak végösszegét hasonlíthatjuk össze, és így megtudhatjuk, hogy melyik az a bolt, ahonnan a legolcsóbban lehet házhoz rendelni az összeállított kosarat. Az eddigi vásárlások elemzése alapján egy-egy bevásárlás során 30-35%-ot spórolhattak meg az oldalunkat használó tudatos vásárlók, a megtakarított összeg pedig éves szinten meghaladhatja az 500 ezer forintot egy család esetében, amiből akár egy kellemes nyaralást is ki lehet hozni” – mutatott rá az oldal legfontosabb előnyére Kövesdi Áron.

„A kezdeti lépéseknél a Start it @K&H inkubátorban kapott szakmai mentorálás és tanácsadás nagy segítséget jelentett számunkra, aminek köszönhetően eljuthattunk a következő mérföldkőhöz, az anyagi támogatás bevonásához. Az eddigi sikereknél nem állunk meg, tovább bővítjük weboldalunk funkcióit, hogy még kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyük az online bevásárlást. Ehhez 200 millió forint befektetést vontunk be, azonban egy ekkora tőkeinjekciónak izgalmas, de komoly jogi háttere van, így a tranzakcióval kapcsolatban felmerülő jogi kérdések tisztázásában és a kockázatok felmérésében az Oppenheim Ügyvédi Iroda segítségével tudtunk eligazodni. Emellett a Cápák között üzleti tévéshow befektetői közül csatlakozott hozzánk tulajdonosként Balogh Péter, az NNG alapítója és a magyar startup közösség egyik legelismertebb angyalbefektetője, valamint Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke. Célunk, hogy az új szakmai befektetők segítségével a Smartkosár.hu még több tudatos vásárlónak tegye olcsóbbá és egyszerűbbé a bevásárlást”– fejezte ki örömét Kövesdi Áron.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben