Hirdetés

Európába érkezik a világ egyik legnagyobb technológiai expója, a GITEX

A május 21-23 között Berlinben megrendezendő, első GITEX Europe-ra a jegyértékesítés már elindult, az esemény magyarországi médiapartnere pedig a Startup Online.

„A GITEX EUROPE Európa technológiai fejlődésének következő fejezetét jelenti, amely összehozza egymással a legokosabb elméket és a leginnovatívabb vállalkozásokat annak érdekében, hogy együtt alakítsák a technológia és az üzleti élet jövőjét.”

Így jelentette be a világ egyik legjelentősebb technológiai kiállítása, a GITEX, hogy GITEX Europe néven elindítja az európai eseménysorozatát.

A GITEX GLOBAL néven futó eredeti kiállítást már több mint 40 éve rendezik meg Dubajban azzal a céllal, hogy egy helyre terelje az ázsiai és közel-keleti gazdasági élet meghatározó technológiai szereplőit, közöttük kapcsolatokat építsen, valamint tudásátadást, projekteket és beruházásokat ösztönözzön.

Több ezer ökoszisztéma-szereplővel találkozhatsz a GITEX Europe 2025-ön

Ez a célja a GITEX-nek Európában is a május 21-23. között a Messe Berlin kiállítási területen megrendezendő, első GITEX Europe expóval. Mint a szervezők írják: az iparágakon átívelő technológiai és startupeseményen

nemcsak a világ vezető technológiai innovátoraival lehet majd találkozni, hanem kormányzati szereplőkkel, iparági óriásokkal, több mint 40 ezer technológiai szakemberrel, 2000 kiállítóval és 500 vezetővel, valamint több mint 1000 startuppal és 800 befektetővel a világ több mint 100 országából.

Az eseményen – a teljesség igénye nélkül – olyan témákat járnak körül a meghívottak, mint az AI-lehetőségek adoptálása, a felhő- és az 5G-technológiák, a kiberbiztonság, a deep- és a green technológia, vagy a kkv-k növekedésének és ellenállóképességének támogatása – mindezt európai fókusszal.

Miért éri meg a startupoknak és a befektetőknek részt venni az első GITEX Europe kiállításon?

A GITEX Europe egyedi programokat is kínál a startupok és a befektetők számára. Így kiemelt jelentőséggel bír a kiállítás keretében megrendezendő

North Star Europe, ami több mint ezer startupnak és több száz befektetőnek teremt lehetőséget arra, hogy kontinenseken átívelően kapcsolatokat építsenek, együttműködéseket és jövőbeni partnerségeket alakítsanak ki, illetve tanuljanak egymástól.

A GITEX Green Impact a világ egyetlen matchmaking rendezvénye, ami kifejezetten az éghajlatváltozással foglalkozó startupok és befektetők összekötésére koncentrál.

A GITEX ScaleX Club célja a késői fázisban tartó technológiai vállalatok fejlődésének támogatása és felgyorsítása.

A Supernova All-Stars Pitch Competiton iparágakon átívelően keresi a különböző európai régiókból a legtehetségesebb startupokat.

A beválogatott projektek a 2025-ös GITEX Europe színpadán pitchelhetnek a közönség és az iparági szakértőkből álló szakmai zsűri előtt – a dobogósok összesen 100 ezer eurós (több mint 40 millió forint) pénzdíjban részesülnek.

Végül pedig az Impact Series keretében a szervezők a leginnovatívabb vállalkozásokat keresik az AI, a deeptech és a climate tech területén. A kiválasztott startupok egyedi lehetőséget kapnak kiállítói standjuk felállítására, személyre szabott találkozásokra befektetőkkel és vállalati ügyfelekkel, valamint helyszíni túrára és marketing anyagok készítésére az eseményt megelőzően.

Az első GITEX Europe kiállításról bővebb információkat ide kattintva találsz,

regisztrálni az eseményre pedig ezen a formon keresztül lehet. A Startup Online mint a GITEX Europe 2025 hivatalos magyarországi médiapartnere a továbbiakban is be fog számolni az eseménnyel kapcsolatos fontos tudnivalókról.

KÉPEK: GITEX

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben