Hirdetés

Egyre nagyobb szerepe van a design és divat ágazatnak

A hazai divat- és design ágazat fejlesztése érdekében tevékenykedő Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével tavaly nyolc nemzetközi szakmai eseményen és tizennyolc hazai rendezvényen mintegy 153 magyar márka vehetett részt.

A hazai divat- és design ágazat fejlesztése érdekében tevékenykedő Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével tavaly nyolc nemzetközi szakmai eseményen és tizennyolc hazai rendezvényen mintegy 153 magyar márka vehetett részt.

Az ügynökség által szervezett oktatási programokon 80 hazai és nemzetközi szakember vett részt, ezeken a mentorprogramokon pedig 2019-ben több mint 30 márka volt jelen. A szakmai kapcsolatépítés érdekében két nemzetközi szervezettel kötött együttműködési megállapodást az ügynökség. Tavaly összesen 26 hazai és nemzetközi rendezvényt szervezett és koordinált az MDDÜ, a divat területén 83, míg a design területén 70 márka vett részt valamilyen, az ügynökséghez köthető eseményen. Az ügynökség 18 hazai rendezvényén idén mintegy 12 ezer ember vett részt – áll a közleményben.

A divatipari stratégiai munkaanyag sikeres összeállítása után 2019 februárjában a Camera Nazionale della Moda Italianaval kötött hároméves stratégiai megállapodásnak köszönhetően a nemzetközi divatmentoringban résztvevő hat mentorált márka vehetett részt a Milano Fashion Weeken, a magyar márkák állandó kiállítására mindkét alkalommal több ezren voltak kíváncsiak, a divatbemutatók pedig teltházasak voltak.

A sikeres külföldi jelenléthez elengedhetetlen a legalább háromszori megjelenés egy eseményen, így az ügynökség létrehozta a Budapest Select ernyőmárkát a magyar termékek könnyebb beazonosíthatósága érdekében.

A 2019 márciusában és novemberében megrendezett Budapest Central European Fashion Week kísérőeseményeként először szervezte meg hagyományteremtő céllal az ügynökség a Budapest Fashion & Tech Summit elnevezésű egynapos konferenciáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol nemzetközi szinten elismert szakemberek tartottak előadásokat a divatipart érintő aktuális témákban.

Kiemelt program volt továbbá a Budapest Fashion and Design Nights és a Fashion Flash is. Összesen 11, szakmai zsűri által kiválasztott hazai designer sikerrel képviselte hazánkat a London Design Fair-en, valamint magyar formatervezők vettek részt a BRERA Design Districten és a Paris Design Weeken is az ügynökség koordinálásában. Az ügynökség a hazai designipar nemzetközi ismertségének és elismertségének növelésének érdekében csatlakozott az idén már négy helyszínen lezajlott Budapest Design Week programjaihoz éa sikerrel rendezte meg a design Dialog eseményeit.

A stratégiai munkaanyagban szereplő célokkal összhangban 2019 márciusában a Hiventures és az MDDÜ stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a magyarországi divat- és designipari ágazat fellendítése, valamint egy értékteremtő hazai divat- és designipari startup ökoszisztéma kialakítása.

Mind a divat, mind a design területén elindult egy hazai és egy nemzetközi mentorprogram, a hazai program célja a stabil magyar márkák létrejöttének segítése, a nemzetközi program pedig többek között a tervezők üzleti tudásának fejlesztésére, a hosszútávú sikerre fókuszál a nemzetközi piacra lépés érdekében. A képzés többek közt a termékfejlesztés, brand management és kommunikáció, üzleti tervezés és márkaépítés témaköreire fókuszál, egyéni igények alapján. A megfelelő szakmai támogatás érdekében mintegy 80 hazai és nemzetközi szakember vett részt a mentoring oktatási programjában, amiken 2019-ben több mint 30 márka vehetett részt.

Az MDDÜ szakmai együttműködést kötöttek az olasz Istituto Europeo di Design nevű oktatási szervezettel a design SPEED elnevezésű közös mentorprogram kialakítására, csatlakozott a World Design Organization (WDO) és a The Bureau of European Design Associations (BEDA) nemzetközi szervezetekhez, illetve együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bútor és Faipari Szövetség szervezetével.

Párizsban pénteken kezdődik az egyik legnagyobb nemzetközi lakberendezési és belsőépítészeti designvásár, amelyen az MDDÜ koordinálásában tizenegy magyar tervező képviseli majd hazánkat.

 

Harsányi Dániel: Web- és szoftverfejlesztőként rengeteg inspirációt tudok nyerni a mesterséges intelligenciától

A BLACKDEVS ügyvezető igazgatója szerint az AI nemcsak a kreatív iparágakban dolgozókra van hatással: a ChatGPT-vel beszélgetni az egész társadalom tudni fog. Ahhoz viszont, hogy ez felelősségteljes használathoz vezessen, jól átgondolt korlátozó- és szabályozórendszerekre van szükség. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Mennyire tartják hasznosnak a vezetői képzéseket a magyar cégvezetők?

A STRT összesen 142 cégvezetőt kérdezett meg arról, hogy az őket a vezetői kihívásokra felkészítő tanfolyamokra miért járnak, mik a legfontosabb szempontok egy-egy képzés kiválasztásánál, és mennyit fizetnek értük évente. A kutatás nem volt reprezentatív, így a magyar cégvezetőkre nézve általános következtetéseket nem lehet levonni.

Bővebben

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások