Hirdetés

Hogyan építs lokális ökoszisztémát? A Nagyváradi Tech Hub példáján keresztül bemutatjuk

A romániai Nagyvárad történelmi okokból sokáig az olyan üzleti és IT fellegvárak, mint Bukarest vagy Kolozsvár árnyékában volt kénytelen élni. Ezen a helyi gazdasági szereplők a városvezetéssel összefogva próbálnak változtatni, és feltenni Nagyváradot a térképre. Ennek érdekében a politika nem rest megfogadni azt, amit a tőlük független szakemberek mondanak, és támogatni projektjeiket. A Nagyváradi Tech

Amíg nem sikerül skálázni az újságírók számát, addig a média kihagyott ziccer marad a startup-ökoszisztéma számára

Nagy szükség lenne egy virágzó, plurális médiakörnyezetre a startupvilágban, ami tisztítani tudja az ökoszisztémát, és ami rendszerszinten képes betölteni az ökoszisztéma fejlesztését szolgáló funkciók sokaságát. A közéletben az újságírók képesek ilyesfajta hatást elérni – csak az ottani piac éppenséggel nem kong úgy az ürességtől, mint a startupmédia.

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Verő Barbara: A karácsony jó idő arra, hogy az ember szembesüljön a problémáival

Mentorként először saját magaddal kell jól lenned, és utána fogsz tudni segíteni másokon – mondja Verő Barbara, aki szerint emiatt is fontos, hogy kipihenje magát az ünnepekkor. A karácsony azonban nemcsak neki, az ügyfeleknek is fontos időszak: van idejük arra, hogy fájdalmat érezzenek, és feltegyék maguknak azokat a kérdéseket, amik elől egész évben menekültek.