Hirdetés

A Microsoft is beszáll a Startup Hungary tanácsadó testületébe

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati üzletágigazgatója is tagja lett a Startup Hungary tanácsadó testületének. A felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia, valamint vállalkozások digitális átalakulásának elkötelezett támogatójaként a Microsoft is aktívan részt vesz a startupok érdekképviseletét ellátó alapítvány munkájában. A Microsoft Magyarország nemcsak szakértői és technológiai támogatást nyújt a vállalkozásoknak, hanem az üzletszerzésben is kész segíteni őket.

Három napos programmal jön a hatodik Startup Safari Budapest

A Budapest Startup Safari 2020 áprilisában elsők között vágott bele az online konferenciák szervezésének világába, bevezetve ezzel a home conference fogalmát a hazai rendezvény iparban. Idén ismét online programmal jelentkezik a startup ökoszisztéma legjelentősebb budapesti eseménye, ezúttal azonban 3 napon keresztül válogathatunk majd programkínálatból.

Őszintén a Szilícium-völgyből: idén is jön az Untold Stories Budapest

Nyitott és ingyenes lesz idén az Untold Stories Budapest, mely immár második alkalommal hozza el a startup szcéna iránt érdeklődők számára a Silicon Valley nagyágyúit. 2020. november 9-én és 10-én kendőzetlenül, őszintén beszélnek az alapítók és kulcsszereplők a nemzetközi sikersztorik mögötti történésekről, nehézségekről.

Hiánypótló kezdeményezésként segíti a hazai ökoszisztémát a Startup Hungary

Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary, melyet a magyarországi ökoszisztéma ismert és nemzetközi szinten bizonyított szereplői alapítottak. Most először fogalmazta meg a közös szándékot egyszerre 12 startup alapító valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal. A szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb, nagyhatású  startup jöjjön létre és működjön Magyarországon.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások