Hirdetés

Jön a családi vállalkozások kiválósági díja

A hazai startupok között is ismerünk jó néhány családi kezdeményezést, de hazánkban a vállakozások közel 40%-át jelenti ez a kategória. Nem mindegy tehát, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok, a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették.

Budapesten van a világ egyik legkiemelkedőbb közösségi irodája

A Global Startup Award (GSA), azaz a startupok világméretű megméretésének regionális, közép-európai döntőjében (Varsó, október 24.) a KAPTÁR közösségi iroda képviselheti majd hazánkat, miután a verseny magyarországi elődöntőjében elnyerte a kategória legjobbjának járó Central European Startup Award (CESA) díjat.

Ki az egyetlen kínai márka a Forbes listáján?

A Forbes minden évben összeállítja a világ 100 legértékesebb márkájának listáját, amelyre több mint 200 nemzetközi jelöltből választja ki a legjobbakat. A rangsorba, amelyet idén is technológiai cégek uralnak, ismét egyedüli kínai márkaként került be a Huawei.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások