Hirdetés

Sokat változtak a munkahelyek a digitalizáció hatására

Sokat fejlődött a digitalizáció értelmezése a hazai vállalatok körében az elmúlt két évben: összetettebben és érettebben látják a helyzetet – derült ki a Siemens Zrt. által kezdeményezett, a GKI Digital által végzett kutatásból. Míg a kisvállalatoknál sokszor az egyszerűbb, kisebb beruházások is digitalizációs fejlesztésnek számítanak, a nagyvállalatok inkább komplex, nagyléptékű beruházásokban gondolkodnak.

Bár a Digitalizációs Index látszólag nem mozdult el a 2016-os 3,5-es szintről, ez az érték ma már teljesen mást takar, mint a két évvel ezelőtt elvégzett hasonló kutatás esetében. A kisvállalatok ugyanis idén először kerültek be a felmérésbe, e szektor indexe 3,2 lett, a középvállalatoké 3,5, míg a nagyvállalati index 3,7-re emelkedett. Változott ugyanakkor a vállalatok körében a digitalizáció megítélése is – derül ki a Siemens közleményéből.

„Korábban a vállalatok számára a digitalizáció elsősorban az analóg folyamataik kiváltását és elektronikus rendszereik bővítését jelentette. A digitális folyamatok bevezetésétől emellett azt is várták, hogy tisztább képet kapjanak működésük hatékonyságáról. Napjainkban digitalizáció alatt a megkérdezettek többnyire a szervezet meglévő szoftvereinek összekapcsolását, hálózatban való kezelését, illetve a digitális adatgyűjtést és adatelemzést értik. Egyértelmű, hogy sokkal mélyebben belelátnak a digitalizációs folyamatokba és az adatok felhasználásával törekednek digitalizációban rejlő előnyök kiaknázására. A vállalatok 61%-a szerint a digitalizáció pozitívan járult hozzá hatékonyságuk növeléséhez” – magyarázta Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője.

Általánosságban a vizsgált vállalatok úgy érzik, jelenleg kevesebb a hátráltató tényező, és jobbak a körülmények a digitalizációs fejlesztések megvalósításához, illetve több szektorban felkészültebbnek is érzik magukat a cégek a további fejlesztések elindítására. A bővülésnek azonban minden ágazatban komoly akadálya a jelenleg tapasztalható munkaerőhiány.

A képzett munkaerő hiánya és hatásai

A magasan képzett munkaerő hiánya több dimenzióban is hatással van a vállalatok digitalizációs törekvéseire. Egyrészt előfeltétele a tervezett fejlesztések megvalósításának, másrészt a már megvalósult projektek, a digitalizált területek mindennapi működtetéséhez is elengedhetetlen a képzett munkaerő. A vizsgált vállalatok számára általános problémát jelent, hogy megfelelő szakembereket találjanak a digitalizáció által érintett területekre.

A digitalizálás hatására megjelent új területeken a megkérdezett vállalatok többségének nem volt szüksége vagy épp lehetősége új munkaerő alkalmazására, így az esetlegesen létrejött új munkakörök betöltését házon belüli munkaerő-fejlesztéssel, illetve a feladatkörök átcsoportosításával oldották meg. Összességében a vizsgált vállalatok 11-16%-a oldotta meg az új területek ellátását létszámbővítéssel. Ám vannak olyan újonnan létrejött digitalizációs területek is – ilyen az adatgyűjtés és –tárolás – melyek annyira speciális szaktudást követelnek meg, amit nem feltétlenül lehet átképzéssel megszerezni (vagy az átképzésre nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi háttér).

Megnőtt például a big data szakemberek munkaerőpiaci értéke, hiszen ők azok, akik a digitalizáció eredményeképpen keletkező óriási mennyiségű adat összegyűjtésében, tárolásában és elemzésében a leginkább otthon vannak.

A digitalizáció, mint versenyelőny

A megkérdezett vállalatok többsége úgy látja, hogy a digitalizáció továbbra is versenyelőnyt jelent a hazai és a regionális piacon. Ágazati összehasonlításban a magas fokú digitalizáltság versenyelőnyként az energiaszektorban jelenik meg a legjobban, a szereplők 30%-a közepes, 64%-a nagymértékű versenyelőnyt tulajdonít a digitalizációnak. A kisvállalatok számára jelent legkevésbé versenyelőnyt a digitalizáció, hiszen ők jellemzően nem nemzetközi színtéren versenyeznek, épp ezért a belföldi piacon kevésbé jelenik meg előnyként, hiányként. Ez jól jelzi azt, hogy a hazai vállalati szektorban további ösztönzésre van szükség a fejlesztések előmozdítására.

„A digitalizáció a növekedés hajtóereje, segítségével a vállalatok hatékonyabbá, rugalmasabbá és gyorsabbá tehetik működésüket, ami elengedhetetlen a jelenlegi piaci környezetben.

A digitális átalakulásból igazi versenyelőnyre pedig azok tudnak majd szert tenni, akik felismerik és élni is tudnak a belőle fakadó számos új üzleti lehetőséggel.

Vezető technológiai vállalatként a Siemens folyamatosan arra törekszik, hogy előremutató megoldásokkal támogassa ebben ügyfeleit és partnereit, legyen szó akár a megfelelő digitalizálási stratégiák kidolgozásáról, akár azok sikeres megvalósításáról” – emelte ki Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mennyire tartják hasznosnak a vezetői képzéseket a magyar cégvezetők?

A STRT összesen 142 cégvezetőt kérdezett meg arról, hogy az őket a vezetői kihívásokra felkészítő tanfolyamokra miért járnak, mik a legfontosabb szempontok egy-egy képzés kiválasztásánál, és mennyit fizetnek értük évente. A kutatás nem volt reprezentatív, így a magyar cégvezetőkre nézve általános következtetéseket nem lehet levonni.

Bővebben

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások