Hirdetés

Új funkciót kapott a Viber, könnyebb vele a tervezés

A Rakuten Viber elindítja a „Jegyzeteim” funkción belül elérhető emlékeztetők beállítását. Ezzel az új funkcióval az üzeneteket és az emlékeztetőket egyetlen, egyszerűen használható alkalmazásban láthatjuk majd, ezzel megkönnyítve a mindennapokat.

Az emlékeztetők és teendőlisták szinte elengedhetetlenné váltak az életünkben, hiszen így sokkal könnyebben tudjuk nyomon követni a napi kötelezettségeinket, legyenek azok születésnapok, vizsgák vagy akár konferenciahívások. A Viber a „Jegyzeteimben” található új, emlékeztető funkcióval igyekszik segíteni a felhasználóknak, hiszen a kollégáknak, barátoknak írt személyes üzeneteik mellett mostantól ugyanazon a platformon követhetik majd napirendjüket is.

A funkció használatához nem kell mást tenni, mint hosszan koppintani a Jegyzeteim menüpontban bármelyik üzenetre, majd az „Emlékeztető beállítása” lehetőségre. Ezután lehet a dátumot és időpontot kiválasztani, valamint az ismétlést beállítani, az emlékeztető pedig a kért időpontban jelez majd. Az emlékeztetők a Jegyzeteim funkcióban elérhető egyéb kiegészítőkkel együtt jelennek meg, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy:

• jegyzeteket készítsenek a feladatokról, eseményekről vagy más jövőbeli terveikről

• befejezettként jelöljenek meg egy, már elvégzett feladatot, illetve a kész jegyzetek elrejtését

• más csevegési ablakokból üzeneteket továbbítsanak a Jegyzeteimbe.

„Felismertük a felhasználóink azon igényeit, hogy ebben a percről percre változó világban és környezetben még fontosabb a jól szervezettség. A Viber így örömmel vezeti be ezt a funkciót, hogy a felhasználók egy alkalmazáson belül tudjanak kommunikálni és felkészülni az adott nap eseményeire, feladataira” – mondta el Ofir Eyal, a Viber igazgatója.

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben