Hirdetés

Magyar startup innovatív projektje debütál a Kickstarteren

A DoBox innovációjának híre már bejárta egyszer a világot, mikor is az egyik legnagyobb tech konferencián, a CES keretében rangos elismeréssel díjazták az ötletüket. A Hiventures portfóliójában szereplő startup új termékével közösségi finanszírozási kampányt indított.

A A DoBox első innovációja egy hordozható vezeték nélküli dokkoló állomás, mely lehetővé teszi, hogy különböző csatlakozókat használjunk Apple termékekkel vezeték nélküli kapcsolaton keresztül. Új terméke, a DoBox Pro pedig egy kompakt és teljes értékű dokkoló állomás iPadekhez beépített trackpaddel és billentyűzettel.

„Fő motivációnk továbbra is az, hogy az Apple termékek használhatóságát kiterjesszük.” – mondta el Molnár Máté, CEO. Kifejtette, hogy a későbbiekben további termékekkel jelentkeznek majd, hiszen céljaik között szerepel, hogy egész termék-portfolióval rendelkezzenek majd, mellyek a iPhone / iPad felhasználók készülékei így még teljesebb felhasználói élményt nyújtsanak. Törekednek arra, hogy egy magas minőségű márkát építsenek fel. „A jelenlegi kampány egy nagy előrelépés számunkra, mert a most megjelent iPad OS-hez egy tökéletesen illeszkedő terméket sikerült létrehoznunk” – tette hozzá Máté.

Érdemes becsekkolni profi Kickstarter kampányukra, ahol egyébként már nagyon jól állnak a számok! Aki pedig elkötelezett Apple felhasználó, az ne habozzon, éa üsse le Early Bird áron a csúcs kiegészítőt!

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben