#Európa#United Founders#Vít Horký#Horký Jakub Havrlant
A United Founders néven létrehozott, 80 millió eurót megcélzó alap nemcsak tőkét, hanem mentorálást és ügyfélfelkutatást is ajánl a korai fázisban lévő startupok számára.
A Startup Online vezető újságírója, szerkesztője. Pályáját közéleti újságíróként kezdte az Azonnali hírportálnál, majd az egykori Express Innovation Agency-ben merült el a startupok világában. Lenyűgözőnek tartja le a szféra színességét és merész, kockázatvállaló magatartását. A két világ között mozogva kamatoztatja újságírói tapasztalatát és a startup-ökoszisztémáról megszerzett tudását.
Az összkép elég vegyes. A Dealroom elemzését ismertetjük.
Ahogyan arról a Startup Online-on korábban írtunk, impact alapon befektetni nem azt jelenti, hogy ne lenne fontos a befektetőnek a megtérülés és a profit, csak emellett beépíti a preferenciáiba azt is, hogy a felkarolt projekt kimaxolja a pozitív társadalmi és környezeti hatásokat. Az ilyen befektetések értéke az elmúlt évtizedben megháromszorozódott, és 11 milliárdról (2015) várhatóan 33 milliárd dollárra fog nőni 2025 végére.Ugyanakkor jól látszódik, hogy az impact befektetések nem tudták megtartani a koronavírus alatt felpörgött tőkekihelyezési tempót, sőt mi több, az trendszerűen csökken. Az idén várható 33 milliárd dolláros érték alig több mint 37 százalékát teszi csak ki a 2021-es 89 milliárd dollárosnak, és a 2024-es 43 milliárd dollárhoz képest is 24 százalékos visszaesést jelent. Mindazonáltal a helyzet nem tragikus, hiszen az impact – a 2025. októberi helyzet alapján – így is a hatodik leginkább finanszírozott szegmens globális mértékben, és azt a vele egyébként sokszor átfedésben lévő piaci szegmensek előzik meg, mint a deeptech vagy az AI.A befektetők pénztárcáját messze leginkább a klímavédelemmel, valamint a megfizethető és tiszta energiával lehet kinyitni: 2019 óta összességében az előbbi kategóriába eső vállalkozások 234 milliárd, az utóbbi kategóriába esők pedig 153 milliárd dollárt kaszíroztak be globálisan a VC-ktől. A dobogó harmadik fokán már messze lemaradva következnek a fenntartható városok és közösségek 55 milliárd dollár aggregált forrásbevonással. Ha regionálisan nézzük, sem Európa, sem Ázsia nem lehet büszke magára: az elmúlt két évben egyre csökkent arányaiban a hozzájárulásuk a globális impact tőkéhez – az előbbi idén eddig csupán az impact tőkekihelyezés 28, az utóbbi pedig a 10 százalékát könyvelheti el. Ezzel szemben 2025-ben eddig Észak-Amerikából jött az impact tőke közel 60 százaléka. Habár arányaiban Európa lemaradóban van az impact befektetések terén, saját magához viszonyítva még így is jobban áll, mint Észak-Amerika: az európai összes VC-befektetés 15 százalékát teszik ki jelenleg az impact befektések – ugyanez az arány Észak-Amerikában csupán 7 százalék. Külön érdemes kiemelni az európai színtéren Hollandiát, aminél ez az arány jelenleg a 20 százalékot éri el. A hektikus összkép ellenére az impact vállalkozások értéke viszonylag stabilan nő, csak 2022-ben, a befektetési bumm leáldozását követően láthatunk visszaesést. Ez azonban aligha számít, ha azt nézzük: amíg 2015-ben az impact projektek összértéke csupán 126,6 milliárd dollár volt, addig 2025-ben ez már ennek közel a 30-szorosát, 3,6 billió dollárt ért el.Ez idő alatt az impact unikornisok száma is megsokszorozódott, a 2015-ös egy-két tucatról az idén októberi 303 darab unikornisig.
NYITÓKÉP: 2025 egyik új impact unikornisa, a Planetary infrastruktúrája, amely finomított lúgos ásványokkal segíti a part menti óceánrészeket a szén-dioxid felszívásában és tárolásában. Forrás: Planetary / LinkedIn
#nők#nemi egyenlőség#neobank
Ez az európai neobankok világa, ahol némileg nőtt a felsővezetői pozícióban lévő nők aránya, ez viszont az igazgatótanácsokról nem mondható el.
#USA#kockázati tőke#PitchBook#AI
Az idén augusztusig az USA-ba kihelyezett tőke közel 41 százaléka ugyanahhoz a tíz vállalkozáshoz áramlott. De mi okozza ezt?
#Európa#venture debt
A tavalyi rekord után idén visszaestek a venture debt ügyletek, ebben azonban nem érdemes válság jeleit látnunk. Mutatjuk a legaktívabb pénzintézeteket.
#AI#Crunchbase#M&A
Jó pár éve nem hajtottak végre startupok annyi M&A ügyletet, mint 2025 első félévében. Ennek hátterében sok tényező áll, a kockázati tőke szűkülésétől kezdve az AI-versenyig.