Hirdetés

A Webshippy kapta a 2018. évi Startup Innovációs Díjat

A múlt évben elért kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismeréseként átadták a pályázaton elnyerhető 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket csütörtökön a Parlamentben.

A 2018. évi Innovációs Nagydíjat az Omixon Biocomputing Kft. kapta az újgenerációs transzplantációs genetikai teszt fejlesztéséért, globális piaci bevezetéséért. A díjátadón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ünnepi beszédében kiemelte: fontos feladat megtalálni és beindítani a fenntartható fejlődés motorját jelentő kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységet.

Hozzátette, a magyar kormány számos lépést tett, és tesz annak érdekében, hogy a globális kihívásokhoz alkalmazkodó, az ország versenyképességét növelő innovációs ökoszisztémát hozzon létre. Palkovics László hangsúlyozta, meg kell találni azokat a területeket, ahol kiemelkedő eredményeket lehet elérni; az innováció, és annak alkalmazása a jövőt jelenti. A miniszter szólt arról is, hogy meg kell erősíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, növelni kell a termelékenységüket, be kell lépniük a digitalizáció korszakába, önálló, új termékekkel, szolgáltatásokkal kell megjelenniük a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt.

El kell érni, hogy javuljon a magyar tulajdonú kkv-k alacsony innovációs teljesítménye, továbbá a gyakorlatban hasznosuljanak az állami kutatóhelyek, felsőoktatási intézmények kutatási eredményei, és erősödjön az együttműködés a kutatás-fejlesztés, innováció szereplői között

– hívta fel a figyelmet a miniszter.

Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte,  az innovációs díjasok példája mutatja, hogy lehet Magyarországon versenyképes, gazdasági hasznot hozó tevékenységet folytatni.  Jakab István, az Országgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy kormányzati struktúrában az innováció kiemelt helyen szerepel, és globális szinten a tudásra alapuló, nagy hozzáadott értékű termékkel, szolgáltatással lehet versenyben maradni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. évi Ipari Innovációs Díját a FUX  Zrt. kapta az extrém üzemi körülményekre tervezett nagyfeszültségű távvezeték fejlesztéséért és gyártásáért.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. évi  Informatikai Innovációs Díját a Sanatmetal Kft.-nak adták a WIWE szívdiagnosztikai eszközért. Az Agrárminisztérium 2018. évi  Agrár Innovációs Díjában az MTA Agrártudományi Kutatóközpont részesült az új típusú bőtermő martonvásári búzafajtákkal megvalósított innovációért. Az Agrárminisztérium 2018. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjában a Norma Instruments Zrt. részesült az Icon hematológiai termékcsaládért. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2018. évi Innovációs Díját kapta a Teqball Kft. a Teqball Smart kis helyigényű multifunkciós sporteszközért. Először adták át a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Alapkutatástól a Piacig˝ Innovációs Díjat, amelyet a Mirrotron Kft. kapott a neutronspektroszkópia kifejlesztéséért, alkalmazásáért a tudományban és az iparban.

A Magyar Innovációs Szövetség 2018. évi Startup Innovációs Díját kapta a Webshippy kiszervezett logisztika szolgáltatásért, amelyet az online kereskedelemben használnak.

A díjakon kívüli a bíráló bizottság további négy innovációnak kiemelt elismerést adott. A díjazottakat köszöntötte Bogsch Erik, a 2017. évi Innovációs Nagydíj elismerést elnyerő Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke, hangsúlyozta, a kutatás-fejlesztésre fordított forrás az ország és a vállalat számára egyaránt megtérül.

A díjat 1992-ben alapító Magyar Innovációs Szövetség közölte, a 2018. évi pályázatra 43 pályamű érkezett, ezekből a zsűri 40-et minősített megvalósult sikeres és eredményes innovációnak. A pályázati adatok szerint a 40 megvalósult innovációs teljesítmény révén a vállalkozások több mint 15 milliárd forint többleteredményt értek el, az árcsökkentő hatás, a környezeti terhelés csökkentése nyomán további több 10 milliárd forint társadalmi haszon keletkezett.

A Magyar Innovációs Alapítvány 1993-ban hirdette meg először az Innovációs Nagydíj Pályázatot az 1992. évi teljesítmény elismerésére, a 2017-ig kiírt huszonhat pályázati felhívásra 1186 pályamű érkezett, ebből 1028-at megvalósult sikeres innovációnak ítélte a zsűri, közülük 202 kapott innovációs díjat.

Kép: https://webshippy.com

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben