Hirdetés

A Metropolitan hallgatóinak startup ötletével elköszönhetnénk a hőpapír alapú blokkoktól

Egy Metropolitan-hallgatókat tartalmazó csapat is bejutott a legjobb tíz projekt közé Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusán. A Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében kitalált megoldás megreformálhatja a vásárlások papírblokkokon alapuló rendszerét. A kétféléves egyetemközi kurzus a Metropolitan Egyetem hallgatói számára szeptembertől újra elérhető.

A Hungarian Startup University Program (HSUP) e-learning kurzus, melynek keretében a diákok megismerik az innovatív gondolkodásmódot és a startupvilágot, illetve a vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást is elsajátíthatják, vállalkozói készségeik és kompetenciáik fejlődését pedig interaktív tesztekkel követhetik. A hallgatók a kurzus során a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) anyagi támogatásával vállalkozási ötletükön dolgozhatnak, amelyet a második félév végén a befektetők előtti versenyen, a Demo Day-en is bemutatnak.

A 2020-ban indult első kurzuson az ország 21 különböző egyeteméről több mint kétezer diák összesen száz ötlet megvalósításán dolgozott együtt. Az első két félévet záró augusztusi versenyen a Metropolitan hallgatóit – Elek-Gonda Juditot, Chinorányi Katát és Simor Krisztiánt – tartalmazó csapat is megmérette magát a Demo Day-en. A program a Metropolitan Egyetemen szeptemberben ismét elindul, az alap- és mesterképzéseken résztvevő hallgatók speciálkollégiumként vehetik fel. Ez azt jelenti, hogy az e-learning tananyag mellett egy tapasztalt Metropolitan-oktató, mentor is segíti felkészülésüket. A kurzus szabadon választható tárgyként érhető el: félévenként 3 kredites, de díjmentes formában.

„A Metropolitan Egyetemen arra törekszünk, hogy hallgatóink olyan gyakorlati tudásra és tapasztalatra tegyenek szert, amely folyamatosan hozzájárul személyes márkájuk építéséhez, és már az egyetem elvégzésekor versenyelőnyt jelent számukra – Prof.Dr. Bachmann Bálint a Metropolitan Egyetem rektora – Örülünk, hogy a HSUP-program visszaigazolta ezt a megközelítésünket. Büszkék vagyunk a döntőbe jutott csapatunkra, és gratulálunk minden résztvevőnek.”

A HSUP verseny döntőjébe jutott projekt az E-Slip elektronikus bizonylatkezelő rendszer, amely használatával a vásárlás során a pénztárgép – NFC technológia segítségével – papírblokk kiadása helyett egyenesen az okostelefonunkra küldené a bizonylatot. A blokkok rendszerezhetőek és szükség esetén – például garancia érvényesítéséhez – visszakereshetőek lennének. A rendszer a blokkokon szereplő adatok alapján pénzügyi elemzéseket készítene a felhasználó számára havi költéseiről, az így gyűjtött adatok személyre szabott promóciókhoz, big data elemzésekhez is használhatóak lennének. Az alkalmazás hozzájárulhatna a vegyszeres kezelés miatt nem újrahasznosítható, jelentős mennyiségű papírhulladék csökkentéséhez is.

A Metropolitan hallgatói számos más érdekes, piaci potenciállal rendelkező projektet dolgoztak ki, a helyszínre kiszálló vállalkozók időpont-optimalizáló rendszerétől a borok Shazamján vagy a gyerekek számára az optimális sportágat kiválasztó alkalmazáson keresztül a termelőket a vásárlóval összekötő országos portálig.

A HSUP kurzus ebben a tanévben is elérhető lesz a Metropolitan Egyetemen. A Hungarian Startup University Program által készített videó itt érhető el: https://www.facebook.com/watch/?v=374865860937510

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások