Hirdetés

Sosem éreztük még olyan személyesnek a kiberbiztonságot, mint a járványban

Az egészségünket károsító kórokozók mellett 2020-ban talán a legfenyegetőbb veszélyt az adatszivárgások és más kiberbiztonságot érintő incidensek okozzák. A járvány alatt a legtöbben megtapasztalhattuk, hogy az adataink és az információink biztonsága személyes ügy. Ebben a vészterhes időben pedig talán még jelentősebb szerepe van az olyan szakmai rendezvényeknek, mint a tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Informatikai Biztonság Napja konferenciának.

Az ITBN egy 2004-ben született szakmai összefogás, amely képviseli és felvonultatja az informatikai és információvédelemért tenni akaró szervezeteket, gyártókat, disztribútorokat, valamint az őket képviselő tanácsadó és integrátor szolgáltatókat. Az ITBN az elmúlt 15 évben számos rendhagyó megoldással volt jelen a szakmai rendezvények palettáján, a koronavírus járványra való tekintettel azonban a szervezők idén tavasszal úgy döntöttek, hogy az alapjaitól gondolják újra az eseményt. A vakmerő döntésnek áldásos hozadékai lettek: az őszi online konferenciára minden részletében volt lehetőségük felkészülni. 

A 2020. október 28-29-én megrendezésre kerülő hibrid konferencia rendkívüli élményszerűséget ígér: az előadók egyedi stúdióból, a Mariott Hotelből, vagy a távolabb élők online jelentkeznek be, minden érdeklődő a munkahelyéről vagy az otthonából lehet jelen, a szervezők pedig biztosítják az interaktív közvetítés professzionális feltételeit. Látványos, televízióadás jellegű közvetítésre számíthatnak a résztvevők. Az előadások a konferencia mindkét napján két csatornán követhetőek majd. A Mainstream elnevezésűn főleg előadásokat hallgathatunk majd meg, a Buzz adásai pedig inkább beszélgetés fókuszúak lesznek. 

Mindazok pedig, akik az ITBN konferenciát a kapcsolatépítés miatt várják minden évben, nem kell lemondaniuk a lehetőségről: az online felületen lehetőség nyílik majd a kapcsolatfelvételre, asztaltársaságokhoz csatlakozhatnak, csevegőcsatornán üzenhetnek egymásnak a látogatók, akárcsak az élő rendezvényeken. „Előnyösnek bizonyult az a kialakult helyzet, hogy a márciusban elindult rendezvénypiaci bizonytalanságok idején a kivárás helyett azt a stratégiát választottuk, hogy az ITBN konferenciát a körülmények alakulásától függetlenül az online térbe tervezzük. Ennek köszönhető, hogy egyfelől magas színvonalú technológiai feltételeket tudtunk előkészíteni, másrészt pedig az is, hogy olyan mennyiségű és minőségű szakmai tartalmat sikerült összeállítanunk, ami egy élő esemény tekintetében elképzelhetetlen mennyiségű operatív szervezést igényelt volna” – fejtette ki Keleti Arthur az ITBN alapítója. 

A kiberbiztonsági szakma visszajelzései alapján elmondható, hogy a legjobban várt előadók között van például Shira Shamban, aki egy valódi ún. kiberveterán. A hölgy egy olyan egységnek a tagja volt a méltán híres izraeli kiberhadseregben, melynek néhány éve még a neve is titok volt: UNIT 8200. Előadásában talán sosem hallott részleteket is megtudhatunk a haderő felépítéséről, a kiképzésről és a toborzásról. De nagy érdeklődésre tart számot Luigi Rebuffi, az Európai Kiberbiztonsági szervezet alapítójának és főtitkáránk előadása is, aki megosztja majd a közönséggel, hogy milyen technológiákkal védhetik magukat az európai országok a támadásokkal szemben. A magyar kiberhadsereg működéséről és feladatairól pedig Kovács László dandártábornok, a Haderőnemi Szemlélőség (kibervédelmi) szakembere számol be majd be. Fontos és égető kérdést tárgyal majd Marco Ramilli, hiszen azt osztja majd meg a nézőkkel, hogy milyen módszereik vannak az iráni hackereknek, akiknek a keze már a magyar vállalatokhoz is elér. 

A Siemens kiberbiztonsági csapatának vezetője Florian Holst a cégóriás kihívásait és innovációit osztja majd meg a látogatókkal, Dan Demeter, a Global Research Team (GReAT) kutatója pedig a kiberhírszerzés szövevényes folyamatairól oszt majd meg érdekességeket.  A magyarországi Microsoft képviseletében pedig Hódy Árpád egy több tízezer embert érintő, 70 millió dollár kárt jelentő incidensről számol majd be részletesen. Greg Day a Palo Alto Network megbízásából pedig személyes misszióját fogja hangsúlyozni, iránymutatást ad ahhoz, hogy nem technológiai beállítottságú vezetők és az IT-biztonsági szakemberek között nagyobb megértés legyen a szervezeteken belül. 

Az ITBN 2020 színvonalát emelik majd közreműködői is. A két nap során a konferencia műsorvezetője Serdült Szilvia lesz, sztárriporterként a Mainstream csatornán Bombera Krisztina és Somos András lesz jelen, a beszélgetéseket pedig Beszeda Gábor és Szilágyi Árpád moderálják majd. 

A rendezvény, ahogy már a tözslátogatók megszokhatták idén is ingyenes, az ITBN 2020 támogatóinak rugalmasságának köszönhetően, akik a járványügyből adódó bizonytalanság ellenére bátran váltottak az új formátumra, és csatlakoztak a szakmai szervező gárdához. Az új platform azonban egy új lehetőséget is kínál, egy prémium előfizetéssel. Azok számára, akik ezen kiegészítő megvásárlása mellett döntenek nem csak a támogatói, de a független előadások és beszélgetések is visszanézhetőek, valamint az archív tartalomból egy érdekességekkel teli válogatás is elérhetővé válik. A minőségi és élvezhető tartalmakat a Cisco Webex technológiája garantálja majd, mind az ingyenes, mind a prémium látogatók számára. A szervezőcsapat pedig azon dolgozik, hogy a világ különböző pontjairól, különböző korlátozások közül bejelentkező szakértők mind jó minőségben jelentkezhessenek be, hogy Full HD (1080p 30fps) közvetítésben is megállják a helyüket majd az előadások. Az érdeklődők az idén kifejezetten az online megvalósíthatóság kapcsán fejlesztett platformon keresztül regisztrálhatnak.

Regisztráció: https://online.itbn.hu/registration 

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások