Hirdetés

Az AutoWallis árbevétele stagnál a vírus miatt

A COVID-19 járvány által nehezített gazdálkodási környezetben az AutoWallis árbevétele 38,2 milliárd forint volt az első félévben, ami lényegében stagnálást jelent az előző évivel összevetve. Az elmúlt félévben bejelentett jelentős akvizíciók és üzletfejlesztések árbevétel és eredmény hatása még nem jelentkeztek, azok pozitív hatása várhatóan a második félévtől jelenik meg a számokban.

A COVID-19 járvány jelentős negatív hatással volt az Európai Unió (EU, EFTA, Egyesült Királyság) új személygépjármű-piacára az első félévben (-39,5%), amihez képest a magyar piac kevésbé esett vissza (átlagosan 25 százalékot). Az AutoWallis értékesítései ehhez képest jelentősen jobban alakultak – derül ki a társaság közleményéből.

A Nemzetközi disztribúciós üzletág árbevétele 1,4 százalékkal 16,8 milliárd forintra emelkedett, miközben az értékesítési darabszám ennél jobban, 15,6 százalékkal bővült. Ennek oka, hogy a növekedés alacsonyabb átlagos eladási árak mellett valósult meg a termékmix kisebb járművek felé tolódása, valamint a Balkán piacokon értékesített jelentős számú, de az átlagosnál lényegesen alacsonyabb árrés tartalmú flotta értékesítések miatt.

A Belföldi disztribúciós üzletág árbevétele mindössze fél százalékkal 18,1 milliárd forintra, míg az értékesített darabszám 5,6 százalékkal 1.547 darabra csökkent. A nemzetközivel ellentétes folyamat az AutoWallis prémium szegmensben realizált forgalmában betöltött meghatározó szerepével és az áprilisban megnyitott Jaguar Land Rover márkakereskedésben eladott gépjárművek magasabb eladási áraival magyarázható.

A kedvezőtlen környezetnek, a turizmus és üzleti célú utazások visszaesésének, így a repülőtéri forgalom csaknem teljes leállásának legjobban kitett Autóipari szolgáltatói üzletág (amelybe a szerviz-szolgáltatások és az autókölcsönzés is tartozik) árbevétele 11 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy a menedzsment mindent megtett annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló bérbeadható flotta méretét csökkentse, illetve alternatívan hasznosítsa, például futárszolgáltatásokra. A szerviztevékenység az időszak alatt a koronavírus ellenére összességében szinten maradt, sőt egyes szerviztelepeken bővült is.

Az AutoWallis eredményét a külső környezet mellett egyszeri tételek is rontották az első félévben. Egyrészt a csoport két leányvállalatától jogellenesen eltulajdonított eszközök 2020. évre jutó teljes vesztesége 158 millió forint, másrészt pedig 362 millió forint, pénzügyileg nem realizált átmeneti számviteli átértékelési különbözet jelentkezett a félév utolsó napján.

A csoport eredményességét legjobban bemutató EBITDA (pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az eredményességet negatívan befolyásoló, egyszeri tételek nélkül 38 százalékkal 847 millió forintra csökkent volna, az egyszeri, átmeneti tételekkel együtt azonban az EBITDA 689 millió forint volt (-51%).

A teljes átfogó eredmény 765 millió forint veszteség volt az átmeneti és egyszeri tételek miatt, azonban az egyszeri tételek nélkül kevesebb, 245 millió forint lett volna, szemben a tavalyi év 545 millió forintos nyereségével. Az eredmény elmaradásának elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a Nemzetközi Disztribúciós üzletágban a korábban legnagyobb fedezettermelő modellek (Ssangyong Korando, JLR Discovery) kifutása, és a pótlásra érkezett új modellek késedelme miatt átmenetileg visszaeső fedezettermelő képesség volt.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások