Hirdetés

Négy női startup is 15 milliós befektetéssel indulhat

Idén is nőnapkor indult a Hiventures StartupHER programja, mely a női vezetők támogatását tűzte zászlójára. A program lebonyolítása a járvány miatt ugyan más volt, mint a korábban, de a 10 csapat töretlen lelkesedéssel jutott el a befektetők előtti pitchig.

Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 277 cégből mindössze 5 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. Épp ezért, a jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a StartupHER női vállalkozói programot, amellyel egy inspiráló és segítő hazai közösséget szeretne teremteni.

A program nőnapon indult útjára, és a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők jelentkezését várták. A jelentkezési időszakot, valamint az egész program lebonyolítását nehezítette a kialakult járványhelyzet, azonban ennek ellenére is több mint 350 csapat küldte be a megvalósításra váró ötletét. A beérkezett projektek előszűrését követően 10 csapat került shortlistre, akik részt vehettek a kétszer egynapos online bootcampen és elsajátíthatták a vállalkozói ismeretek alapjait, segítséget kaptak a pénzügyi és üzleti tervezésben, valamint prezentációs képességeiket is tökéletesíthették.

A bootcamp mellett 10 elismert női mentor segítette a csapatok szakmai fejlődését és a projektek finomhangolását: D. Tóth Krisztina, a WMN.hu alapítója, Liptay Gabriella, a KMPG marketing és kommunikációs igazgatója, Dr. Mihalik Zsuzsa, az AYCM tulajdonos ügyvezetője, Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! alapítója, Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Szalai Nóra, Az 5 perc Angol tulajdonosa és főszerkesztője, Saás Petra, a Fruccola alapítója, Szentkuti Gabriella, a Vodafone Lakossági Értékesítési és Operációs vezérigazgató-helyettese, Kende-Hoffher Krisztina, a TMC Group alapítója, valamint Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeztek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken.

A program egy záró eseménnyel ért véget, ahol a shortlistre került csapatok bemutathatták az ötleteiket a Hiventures háromtagú zsűrije előtt. A zsűri döntése értelmében négy csapat nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. Ennek eredményeként a gyermekek szociális és környezettudatos nevelését elősegítő alkalmazássorozat, a The Happy Little Planet, a fenntarthatóság jegyében, személyre szabott táskákat forgalmazó webáruház, az Arametry, az újrahasznosított műanyagból játékokat gyártó Seahorsey és a komplex, terápiás étrendtervező és monitorozó platformot fejlesztő My Food Protocol a következő hetekben, pozitív bizottsági döntés esetén a 15 milliós forintos befektetést is megkapja. A további 6 csapat is innovatív megoldásokat mutatott be a zsűrinek. Többen is foglalkoztak divatipari innovációkkal, előkerült a közösségi közlekedés kérdése, de még a jogi adminisztráció leegyszerűsítésére is érkezett megoldás. Őket a Hiventures inkubációs befektetési menedzserei kísérik tovább az úton, hogy a projektek finomhangolását követően ők is bemutathassák ötleteiket az Inkubációs Befektetési Bizottság előtt.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások