Hirdetés

AZ OXO Labs befektetőként csatlakozott az áprilisi Startup Safari eseményhez

Április 23-án és 24-én a hazai startup ökoszisztéma legnagyobb szereplői kinyitják kapuikat és az 5. Budapest Startup Safari keretein belül programokat szerveznek szakmabelieknek, álláskeresőknek, pályakezdőknek és befektetőknek.

A lokális startup kultúrát bemutató Startup Safari rendezvény Berlinben indult 2012-ben, azóta Európa több mint tíz városában rendezik meg évről évre. A régió központja a budapesti esemény, mely idén ötödik alkalommal hozza össze a hazai és nemzetközi startup világ kiemelkedő képviselőit. A Budapest Startup Safari célja, hogy a hazai innovációs / tech / startup ökoszisztéma ismertebbé váljon itthon és a régióban, valamint támogatja a tudásmegosztást és a piaci szereplők közötti kapcsolatok (tovább) épülését.

A Safari két napja több mint ötven helyszínen zajlik majd nemzetközi előadókkal, tematikus útvonalakkal, exkluzív tartalommal, még kevésbé ismert budapesti startupok részvételével és már jól ismert cégek közreműködésével, mint például a Shapr3D, a Prezi vagy a LogMeIn.

Az érdeklődők beleshetnek a vállalati kulisszák mögé, rendhagyó workshopokon, előadásokon, szakmai fórumokon, interaktív programokon fedezhetik fel a startup kultúra izgalmas rétegeit. Az eseménysorozat mögé az előző években is olyan nagyvállalatok álltak, mint a Google, a Microsoft, a Morgan Stanley vagy az SAP.

Olyan hazai üzletemberek adnak majd elő, mint Bojár Gábor, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója, Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál és a Szeretem Magyarországot Klub alapítója, a Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa, valamint Oszkó Péter kockázatitőke-befektető, a kezdeti szakaszban lévő startupok inkubációjával és nemzetközi piacokra juttatásával foglalkozó OXO Labs tulajdonosa. Az OXO Labs nem csak mint előadó lesz jelen, 2020-tól ugyanis befektetőként is csatlakozott a Budapest Startup Safarihoz.

A nemzetközi előadók listáján már biztosan szerepel Kristian Riis, aki nem csak a Nephew nevű dán rockbanda gitárosa és menedzsere, hanem számos startup befektetője és a NORDIC (LA) kreatív akcelerátor alapítója, valamint a dél-afrikai online értékpapír kereskedő vállalat, az Easy Equities alelnöke, Tristan Finnemore. Budapestre érkezik Jeevan Kumar, az online vásárlókat, kereskedőket, vállalkozókat és fogyasztókat azonnali futárszolgálattal összekötő Zoom alapítója, továbbá Florian Wimmer, a Blockpit társalapítója, amely startup azon dolgozik, hogy megkönnyítse a kriptovalutával foglalkozó kereskedők, adószakértők, bankok és hatóságok munkafolyamatait. Előad Dél-Kelet Ázsia legnagyobb piacra lépést segítő szolgáltatóhálózatának létrehozója, a Greenhouse társtulajdonosa, Drew Calin és Bíró Júlia site reliability engineer a tartalomkezelésben úttörő, németországi Contentfultól.

 

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások