Hirdetés

Hat magyar cég is bemutatkozott a világ egyik legnagyobb fintech eseményén

A Startup Campus és Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA)  együttműködésében hat hazai fintech cég kapott lehetőséget, hogy részt vegyen a pénzügyi világ egyik legfontosabb innovációs eseményén, a londoni Fintech Connecten. A brit piacban érdekelt startupok nem csak a globális pénzügyi innováció legfrissebb trendjeibe láthattak bele, hanem saját termékük helyi bevezetéséhez is hasznos tapasztalatokat gyűjthettek.

A december 3-4-én megtartott kétnapos fintech  túrán a hat magyar vállalkozás; a Scolvo, a ReCash, a Brokerchooser, a Péntech, a Vern, és a BlueOpes  a Startup Campus londoni irodájának segítségével vett részt. A már egyaránt piacon levő, brit terjeszkedésben érdekelt startupok a túra első napján workshopon tanulhattak a pénzügyi világban vezető szerepet betöltő Egyesült Királyság fintech ökoszisztémájának sajátosságairól. Az előadásokat   Sameer Gulati, a Department for International Trade FinTech szakmentora, Zafar Kanani és Stuart Mullins Clarks legal / Forbury Investment iroda ügyvédei, valamint Haiman Tamás, a Centre for Finance, Technology and Entrepreneurship (CFTE)  senior tanácsadója, londoni ex-bankár tartották. A magyar cégeknek lehetősége nyílt bemutatkozni két helyi befektetőnek, Eva Tarsovanak a Wharton Asset Management befektetési tanácsadójának és Luca Zurlónak, a Voluntres partnerének is.  „Az előadások során volt alkalmam megismerni, hogy mit gondolnak a digitalizacióról a világ vezető pénzügyi intézményei, továbbá megismerkedtem új potenciális partnerekkel és versenytarsakkal, akiktől rengeteg információt hallottam, amit beépíthetek majd a saját termékfejlesztésünkbe” – mondta el Boda Kálmán, a Scolvo ügyvezetője.

A második napon a cégvezetők a több mint 6000 érdeklődőt vonzó főeseményen, a FinTech Connect-en üzleti találkozókon építették a kapcsolataikat, valamint a világ minden tájáról érkező szakértőktől hallgathatták meg a legújabb iparági trendeket és regulációs újdonságokat. “Külön öröm volt számunkra a Fintech Connect konferencián való részvétel, ahol helyi és nemzetközi startupokkal folytathattunk érdekes beszélgetéseket a digitális pénzügyi szektor jelen és jövőbeli helyzetéről. Minden korai fázisú startup számára rendkívül fontos hiteles visszajelzést kapni termékéről. A fintech terütelen mozgó vállalkozásoknak erre a legmegfelelőbb hely egyértelműen London, Európa pénzügyi központja. Ezért is vagyunk nagyon hálásak a Startup Campus meghívásának, hogy lehetőségünk nyílt nemzetközi porondon is bemutatni a Vern által fejlesztett biztosítási szolgáltatásokat” – összegezte a túrát Elődi Márton, a Vern alapítója.

London változatlanul a globális fintech színtér központja, és azok közé a piacok közé tartozik, ahol a felhasználók gyorsan adaptálják a digitális megoldásokat. Ebből adódóan a szektorban tevékenykedő startupok számára is kiemelten fontos, hogy ebben a gyorsreagálású fogyasztói térben validálhassák termékeiket” – összegezte a túra jelentőségét Gulyás Gergő, a Startup Campus London ügyvezetője.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások