Hirdetés

Ezeken a területeken fejlődhetsz a vállalkozásindítás során

A vállalkozásindításnak és az üzleti tervezésnek számos olyan velejárója van, ami a készítése során és a későbbiekben is fontos tanulságokat hordoz. Így nem csak vállalkozásod kilátásait javítják jelentősen, de személyes fejlődésedet is szolgálják.

Néhányan úgy gondolják, hogy az üzleti terv nélküli vállalkozásindítás garantált bukást jelent a jövőben, ami azért vélhetően túlzás, hiszen több ellenpéldát is fel lehet hozni. Ugyanakkor tények igazolják, hogy összességében sokkal jobbak az esélyek a sikerre, ha tervezünk sőt, a vállalkozók maguk is számos területen fejlődnek az üzleti tervezés folyamata során.

Lássuk, mi a 3 legfontosabb kulcs tulajdonság, ami észrevétlenül fog fejlődni az üzleti tervezés folyamata során, illetve mi mindennel szembesíthet saját, jól dokumentált jövőképed?

Türelem!

A mai vállalkozói közegben sokszor elhangzik, hogy az időfaktor a legfontosabb tényező. Nos, az üzleti tervezésbe fektetett idő később kamatostul megtérül. A folyamatok elhúzódhatnak, amit rövid távon veszteségnek élhetsz meg, de egy kicsit is hosszabb távon mindez jelentős hasznot hajthat. Érdemes figyelembe venni, hogy a különböző iparágak, piacok, vagy üzleti modellek feltárásának eltérő erőforrás igényei lehetnek, így akár heteket, vagy hónapokat is elvehet az életedből a sok utánajárás, de mégis próbálj türelmes tudj maradni, mert a ráfordításaid gyorsan megtérülhetnek. Az üzleti terv vállalkozásod iránytűje lesz, vagyis roadmap a növekedés útján és minél több időt szántál a kidolgozásra, annál biztosabb lehetsz a döntéseidben később.

Persze előfordulhat, hogy szorítanak a határidők, vagy elakadsz a folyamatban és nem tudod merre folytasd a tervezést. Az is lehet, hogy csak bizonytalan vagy és emiatt nyújtod rétestészta módjára az üzleti tervezést. Ilyen esetekben azt javasoljuk, hogy fordulj üzleti tervezésben jártas szakemberekhez, akik jól ismerik a buktatókat és jó néhány olyan kérdéssel tudnak meglepni, amelyen keresztül nem csak az üzleti lehetőségeidet, vagy vállalkozásodat ismerheted meg mélyebben, de hatékony eszközökkel is ellátnak, hogy minél előbb elkészüljön a dokumentum. Az üzleti tervezéssel foglalkozó szakemberek,

Fókusz!

A kezdő vállalkozók olykor igazi polihisztornak érezhetik magukat – hiszen a fejlesztéstől, a marketingen át, a pénzügytől a könyvelésig, sok mindenért felelősek. Sokszor úgy fogalmaznak, hogy tudathasadás közeli állapotot élnek meg – ami lássuk be elég szemléletes képet fest erről az élethelyzetről.

Mindezek ellenére nem szabad pánikolni, ha ezt érzed, próbálj összpontosítani a legfontosabb teendőkre. Az üzleti terv jó tréning lehet erre – akár magad készíted, akár szakértőkkel dolgozol együtt. Minden egyes pontjára szánj időt és energiát (osztd fel pár órás részekre, tervezd be előre a naptáradba), dolgozd ki és amíg ezzel foglalkozol, próbáld kizárni a többi céges témát. Meglátod, a végén nem csak egy jól átgondolt, megvalósítható üzleti terved lesz, de a strukturált gondolkodásban és tervezésben is sokat fogsz fejlődni!

Önértékelés!

Ha majd kezedben tartod az üzleti tervedet és visszaolvasod a benne foglaltakat, rá fogsz jönni, hogy kemény és kitartó munka árán jutottál el odáig, ahol most vagy, azonban ez csak egy állomás, hiszen az út amit kijelöl az üzleti terved bejárható – és képes leszel általa felépíteni mindazt, amit célul tűztél ki. Óriási előnyt jelent minden cégvezetőnek, aki rendelkezik üzleti tervvel, hogy ismeri az erősségit és tisztába kerül a gyengeségeivel is, így fel tud készülni azok ellensúlyozására és ezáltal a buktatók elkerülésére.

Amennyiben üzleti tervezés előtt állsz, izgalmas és tanulságos időszakra készülhetsz, sok fejlődési lehetőséggel.

Ha mindehhez sorvezetőre van szükséged, akkor töltsd le ingyenesen az alábbi Üzleti Terv mintát IDE kattintva, vagy keresd bizalommal a MyConcept szakértői csapatát, hogy egy jól tervezett utat járhass be ki céljaid elérése és startup ötledet, vagy vállalkozásod sikere érdekében!

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások