Hirdetés

A blockchain nagy lehetőséget tartogat

A blockchain technológia üzleti felhasználása egyértelműen versenyelőnyt jelent a vállalatvezetők szerint, azonban mindössze harmaduk kezdte el alkalmazását, de a többiek is ismerkednek a lehetőségeivel. A régióban a blockchain felhasználása elsősorban a digitális rögzítésre és fizetési megoldásokra korlátozódik, de már készülőben van a digitális azonosítás és ellátási lánc nyomon követhetőségének kialakítása is.

Globális szinten a válaszadók ugyan érdeklődnek a blockchain iránt, azonban 39 százalékuk szerint a technológiában rejlő potenciál megítélése túlzottan optimista – derül ki a Deloitte felméréséből. Az Egyesült Államokban ez a szám magasabb: a válaszadók 44 százaléka látja túlértékeltnek a blockchaint, míg 2016-ban ez az arány még csak 34 százalék volt. A közép-kelet-európai régióban a válaszadók több mint fele véli úgy, hogy a technológia kínálta lehetőségeket túlértékelik, de 45 százalékuk egyben azt is gondolja, hogy ez a megoldás áttörést hoz az iparágban, és cégük komoly versenypiaci hátrányba kerülhet, ha nem alkalmazza.

Az energia, technológia, média és telekommunikációs iparágak képviselői szerint hátrányos lehet számukra, ha figyelmen kívül hagyják a blockchaint. A pénzügyi szektor képviselőinek közel fele szintén fontosnak tartja, hogy vállalatuk foglalkozzon a megoldással, de ennek ellenére többségük szerint a technológia nem forgatja fel a pénzügyi szolgáltatási piacot.

Az új üzleti modellek a technológiával

A blockchain alkalmazása Kelet-Közép-Európában (KKE) is kezdeti szakaszban jár, a megkérdezettek többsége még nem fektetett be a technológiába. A felmérés alapján a régióban a blockchain nem tartozik a prioritások közé. A bevezetés lépéseit a szakképzett munkaerő hiánya, és szabályozói kérdések is nehezítik, és a válaszadóknak csak 1 százaléka gondolja úgy, hogy a technológiába való befektetésnek nincsen akadálya.

Ennek ellenére a válaszadók sokat várnak a technológiától az üzleti működés átalakítása terén, de csak 42 százalékuk véli úgy, hogy cégvezetőik alapos ismeretekkel rendelkeznek a blockchain technológiát illetően. A megkérdezettek kétharmada szerint a blockchain széles körben fog elterjedni és sokkal több mint egy új fizetési technológia, így számos iparágra lesz hatással a pénzügyi szektoron kívül is. Azonban csak kevesebb, mint harmaduk tervezi, hogy a meglévő rendszert részben vagy egészben helyettesítse az új technológián alapuló újításokkal.

Biztonságosabb és növeli a bevételeket

A régióban a blockchain felhasználása elsősorban a digitális rögzítésre és fizetési megoldásokra korlátozódik, de már készülőben van a digitális azonosítás és ellátási lánc nyomon követhetőségének kialakítása is. Vannak olyan vállalatok, amelyek front- és back-end megoldásokat alakítanak ki a blockchain segítségével, másoknak pedig folyamatban vannak a jelenlegi rendszer helyettesítésére irányuló projektjei. Ami a 2019-re tervezett blockchainnel kapcsolatos befektetéseket illeti, a KKE régióban a trendek az elmúlt évekhez hasonlóak. A válaszadók több mint fele nem tervezi vagy még nem döntött a blockchainbe való befektetésről, de néhányan úgy nyilatkoztak, hogy jövőre jelentős befektetést terveznek.

A kelet-közép európai vezetők szerint az új üzleti modellek és bevételi források jelentik a technológia legfőbb előnyét, és közel 60 százalékuk úgy véli, hogy a blockchain alapú megoldások biztonságosabbak, mint a hagyományosak.

Azonban a válaszadók mindössze negyede számolt be arról, hogy blockchainnel kapcsolatos beruházásba kezdett, de csaknem 30 százalék állította, hogy 2019-ben legalább 100.000 eurót tervez fordítani erre a technológiára.

A blockchain globális elterjedésének ütemét számos tényező befolyásolja: a kriptovaluták rossz hírneve nem kedvez a befektetési döntéseknek, a gyakorlati alkalmazáshoz szükséges szabályozási keret, törvénykezés és iparági standardok kialakítása lassú, a blockchainben jártas szakértők száma egyelőre alacsony és a konzorciumok irányításával kapcsolatban problémák merülnek fel.

Le vagyunk maradva?

„Magyarország és egyben egész Kelet-Közép-Európa le van maradva pár lépéssel az Egyesült Államok és Nyugat-Európa mögött a blockchain alkalmazásában: inkább kivárnak, és meglátják, hol hasznosítható leginkább. A lehetőségek és a világban eddig megvalósított megoldások ígéretesek. Elsősorban nem a technológia mélységeit, hanem a blockchain üzleti felhasználásának módját, a felhasználás eseteit és a meglévő problémákra adott választ kell a cégvezetőknek megérteni ahhoz, hogy szélesebb körben tovább tudjon terjedni” – mondta Marton Károly, a Deloitte blockchain alapú üzleti megoldásokért felelős vezető menedzsere.

A teljes felmérés ezen az oldalon érhető el.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások