Hirdetés

Az orvosi oktatás elavult módszereit maguk a hallgatók innoválják

Az orvosok a legfontosabb feladata, hogy gyorsan és pontosan diagnosztizálják betegüket. Ahhoz, hogy ezt megfelelően tudják biztosítani, rengeteg gyakorlásra van szükség. Az InSimu csapata, applikációjával szeretné segíteni, támogatni az orvosok munkáját, mivel látták a hiányt a piacon, hogy nincsen lehetőség az egyetemi évek alatt eleget gyakorolni, illetve azt, hogy az oktatási és számonkérési metódusok már elavultak.

Arra kellett rádöbbennünk az egyetemi évek alatt, hogy hiába tanultuk meg az elméleti tananyagot, ez nem elegendő ahhoz, hogy gyors és precíz diagnosztikákat tudjunk végezni. Szerettünk volna létrehozni egy olyan platformot, amely egy új szemszögből közelíti meg az orvosi oktatást. Az applikációnkat egy versenyre készítettük, ma már a piacon lévő terméket fejlesztjük.” – mondta el Dr. Tóth Gábor, társalapító és ötletgazda.

Az InSimu Tóth Gábor és Katona Tamás ötletelései alapján indult el, majd már egy nemzetközi startupversenyre készülve kezdték bővíteni a csapatot. A csapat szerencsésnek érzi magát, mert az egyetemi évek alatt olyan kiváló szakemberekkel ismerkedtek meg, akik számára is ugyanúgy fontos az orvostudomány tanulásmódszertanának innoválása.

Az app használata egyszerű: a letöltés után a felhasználó rögtön kap egy virtuális beteget, mintha orvos lenne egy kórházban, és „új beteg érkezett”. A rendszert akár egy játékhoz is hasonlíthatjuk:

minél többet gyakorlunk, annál több tapasztalatunk lesz, így szintet léphetünk.

Amellett, hogy a hallgatók és felhasználók extra gyakorlási lehetőséget kapnak, a prémium csomag az elvégzett virtuális vizsgálat után olyan információkat és feedback-et nyújt, amelyek rámutatnak a konkrét hibákra és oktató jelleggel hatnak. Láthatjuk a lekért vizsgálatok idő és költség ráfordítását, a felesleges vagy kihagyott vizsgálatokat.  Azoknak a felhasználóknak, akik pedig az elméleti tudásukat szeretnék fejleszteni a ’Test’ menüpont kifejezetten hasznos, mivel egy modern és korszerű tanulási módszert kínál.

Az applikáció már elérhető iOS és Android készülékekre egyaránt. Az esetben, ha specifikusan szeretnénk felkészülni, illetve visszajelzéseket kapni, lehetőségünk van a prémium csomagra előfizetni.

Az indulásnál nagy kihívást jelentett elfogadni azt a tényt, hogy rengeteg lemondással jár egy startup vállalkozás elindítása. Elsősorban meg kellett szoknunk a stresszhelyzeteket, azokat az időszakokat, amikor nem mindig láttuk, hogy a problémára honnan találunk majd megoldást, vagy éppen azokat a szituációkat, ahol üzletemberekként kellett megnyilvánulnunk – első befektetői pitch-ünk például. Természetesen ezekből a nehézségekből nem csak önerővel kászálódtunk ki. A családi támogatás és motiváció is nagyon sokat dobott a nehéz napok átvészelésében, valamint a csapatmunka, a közös erőfeszítések.”

„Megtanultuk azt is, hogy a kapcsolati tőke kiépítése és a helyes networking alkalmazása rendkívül fontos. Legfőképp azért, mert olyan szakembereket ismerhetünk meg, akik elengedhetetlen információval és tanáccsal látnak el bennünket.”

„Az én véleményem, hogy az ember úgy tud a legjobban belelátni a dolgokba, ha kérdez és érdeklődik a téma iránt. Ebben például a Startup Campus-os programok elég sokat segítettek. Itt a megfelelő személyekkel tudtunk találkozni és az adott fájópontokra megoldást találni.”

A jövőre nézve az InSimu egy következő körös befektetésre törekszik, hogy a külföldi piacon növekedhessenek és szélesebb körben érjenek el egyéni felhasználókat.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások