Hirdetés

Hihetetlen innováció: blokklánc alapú biztosítás

Nemzetközileg is az elsők között léphet piacra blokklánc alapú, adatvezérelt biztosítási termékével a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó és fejlesztő cég. Az insurtech (biztosítási technológia) terén hazai vezető szerepre törő innovációs műhely piaci céljai elérése érdekében a terület egyik legjelentősebb magyar szakemberével, Szota Szabolccsal is szorosan együtt működik többek között az InsurWiz nevű leányvállalatán keresztül.

A fintech (pénzügyi technológia) és ezen belül az insurtech (biztosítási technológia) robbanásszerűen fejlődő területek, melyek alapjaiban változtathatják meg a banki és biztosítási szolgáltatásokat. A szegmens dinamikusan növekszik és az olyan jelentős nemzetközi startupok mellett, mint például a Revolut a nagybankok és biztosítók is egyre inkább felveszik a kesztyűt a szó szerint élet-halál harcot jelentő digitalizációs versenyben.

A nemzetközi trendekkel a magyar piac is tartja a lépést: számos startup kezdeményezés mellett a hagyományos nagy bankok és biztosítók is sorra lépnek piacra digitális termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Ebben a szegmensben tör vezető szerepre a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó menedzsment és fejlesztő cég, amely partnerségi kapcsolatokon keresztül és saját üzleti tevékenysége részeként is valósít meg projekteket a fintech, insurtech és blokklánc területén. A cég szolgáltatásait főként a banki es a nagyvállalati szektorból származó hazai és külföldi vállalatok, továbbá egyetemek számára nyújtja. Nemzetközileg is az elsők között a magyar blokklánc alapú insurtech megoldás

A nemzetközi projektben is résztvevő magyar cég hamarosan piacra lép egy blokklánc alapokra helyezett, adatvezérelt, egy adott piaci igényre választ adó biztosítási termékkel, ami lehetővé teszi, hogy káresemény esetén azonnal megtörténjen a kifizetés az ügyfél részére.

„A RowanHill Global két éve kezdte meg tevékenységét és a kezdetektől célunk, hogy a legjobb magyar szakembereket bevonva hozzunk létre hazai és globális nagyvállalatok részére élenjáró digitális megoldásokat. Az insurtech a biztositasi iparág még elmaradt digitalizaciója okán egy olyan robbanás előtt álló terület, amelyet szakértőink kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel kísérnek.

Tudatosan keressük a korszerű ügyfélélményt és biztonságos kiszolgálást lehetővé tévő digitális megoldási lehetőségeket, amelyek kiiktatják a hagyományos biztosítási modellek és ügyintézés általában időben elhúzódó és sokrétű dokumentálást valamint utánajárást igénylő elemeit”

fogalmazott Dr. Dombi Viktor, a RowanHill Global alapítója.

Az egyik legtapasztaltabb insurtech szakértő a fedélzeten

A cég hazai és nemzetközi piaci céljainak elérése érdekében Szota Szabolccsal, a digitális biztosítási megoldások egyik legjelentősebb hazai specialistájával közösen megalapították az InsurWiz Technology Kft-t. A szakember pályafutását 2004-ben az Allianz Biztosítónál kezdte, majd 2014-ben csatlakozott a Generali Biztosító csapatához. 2017-ben pedig saját insurtech termékével, a Kriph.io nevű okoscasco megoldással lépett a nagyközönség elé, mely megnyerte a 2017-es FintechShow-t, illetve 2017 év végén a V4 Startup & Innovation Tour rendezvény legígéretesebb startupjának is megválasztották.

„Az elmúlt időszakban az élére álltam a biztosítási innovációknak, és az insurtech terület evangelistája lettem. Folyamatosan kutatom, és vizsgálom, hogy hogyan lehet megváltoztatni az emberek biztosításokról alkotott képét.

Olyan megoldások kidolgozásában és megvalósításában szeretnék részt venni a jövőben, amik meghaladják az ügyfelek elvárásait, és valós segítséget nyújtanak számukra a mindennapokban.

Ebben találtam tökéletes partnerre a RowanHill Global-ben, ahol megvan a megfelelő csapat, a kellő szakértelem és háttér ahhoz, hogy ilyen megoldásokat fejlesszünk közösen és dobjunk mielőbb piacra. Adatvezérelt, blokkláncon alapuló biztosítási termékünkkel a tervek szerint jövő év elején lépünk a hazai és nemzetközi piacra” – fűzte hozzá Szota Szabolcs.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások