Hirdetés

Boldog szülinapot Prezi!

Ebben a hónapban ünnepli az élő magyar startup-legenda a születésnapját. Sokunknak példaképei már most is, de megtudhattunk tőlük néhány izgalmas információt, amitől még nagyobbra nőtt a szemünkben a példacég.

A Prezi 2009. áprilisában indult el, így most köszönthetjük kilencedik születésnapján. Ezalatt a néhány év alatt óriási dolgot alkotott a legmenőbb magyar startup. Bejelentették például, hogy mostanra globálisan

100 millió felhasználó regisztrált felhasználójuk van, és az ott keszült előadásokat pedig eddig 3,5 milliárdszor nézték meg az emberek…

A prezi alapvető koncepciója a zoomolás volt, amelyik lehetővé tette, hogy lineráisan elmesélt történetek helyett, a térben lehessen előadást tartani felfedve ezzel a dolgok közötti összefüggéseket is. Az egy évvel ezelőtt megjelent Prezi Next pedig már párbeszéd alapú előadásokat tesz lehetővé.

A 100 millió felhasználó elérésével egyidőben a Prezi új amerikai irodát is nyit. Az új székházat az a Gensler nevű cég tervezte, amelyik a Facebook és az Instagram San Francisco-i irodáját is építette. A Prezinek -az első lakásirodáját leszámítva, amikor Árvai Péter nappalijából dolgoztak- a mostani az 5-ik irodája San Franciscoban. Eddig azonban más cégekkel közösen béreltek egyre nagyobb és nagyobb tereket egy-egy épületen belül.

“A Prezi nagyot nőtt az elmúlt években mind a felhasználói mind a munkavállalói számát tekintve ” – mondta Árvai Péter, a Prezi társ-alapítója és vezérigazgatója.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy új pénzügyi igazgató érkezett a Prezihez. Narayan Menon olyan cégeknél szerzett tapasztalatot pénzügyi stratégia megtervezésében és végrehajtásában, mint a Microsoft, a Cisco vagy a Skype. Tudása nagy segítség lesz abban, hogy elérjük a következő szintet a növekedésben.

Narayan Menonnak, aki mostantól a San Franciscoból felügyeli a Prezi pénzügyeit több mint 20 éves tapasztalata van – olyan cégeknél dolgozott a pénzügyi stratégia megtervezésében és végrehajtásában, mint a Microsoft vagy a Skype.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások