Hirdetés

A terepen is megállja a helyét a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer

Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhezfűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen az okostelefonon térképes formátumon válik láthatóvá, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot írhatnak alá, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.

Stresszmentes főzés pazarlás nélkül – egy vadiúj magyar startuppal

Egy-egy főzéssel átlagosan több, mint három óra megy el. Kitaláljuk, mi legyen az ebéd, sorbanállunk a boltban, hazacipeljük a bevásárlást, aztán előkészülünk a főzéshez. A hozzávalók egy része mégis a kukában landol, pedig kis tervezéssel a pazarlást könnyen meg lehet előzni. Ebben segít egy új magyar startup: a HAMM friss, termelői és kimért alapanyagokat szállít házhoz receptekkel együtt.

Tíz startup képviseli hazánkat Torontóban

Az Express Innovation Agency, valamint Magyarország Ottawai Nagykövetsége, Magyarország Torontói Főkonzulátusa, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA Kanadai Partneriroda közös szervezésében tíz magyar startup vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban a Collision konferencián. A 2022. június 20-23. között megvalósuló techshow-t és kiállítást megelőzően, valamint azt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a résztvevők Kanadában.

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca világszerte, ami Magyarországon is új távlatokat nyit

A járvány ellenére is hazai és nemzetközi sikereket ért el egy magyar startup, az ingatlanokba világújdonságként rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő Chameleon Smart Home Zrt. A magyar cég több világújdonsága is áttörést hozott, technikai vívmányukkal a használt lakások is okosíthatók, rendszereik révén a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló „okostársasházak”, és ugyancsak úttörőként mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is megjelentek az okosotthonok piacán.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások