Hirdetés

Alapíts fiatalként startupot, jelentkezz a Future Founders inkubációs programjába!

A program végigkíséri a kezdő vállalkozókat a startupvilág alapjaitól kezdve egészen a piacra lépési stratégia kidolgozásáig. A munkát szakmai mentorok segítik, a legjobban teljesítő csapat pedig több mint 18 millió forintos befektetést nyerhet.

A Future Founders a startupok életciklusának kezdetén segítő, szakmai szervezet, amely a felsőoktatásban tanulókat és a fiatal felnőtteket kívánja bevezetni az innovációs szférába, és elindítani őket a fejlődési úton.

Ennek szellemében hirdeti meg a Future Founders a három hónapot felölelő inkubációs programját és egyben startupversenyét. A programban a résztvevők – szakmai mentorok segítségével – kidolgozhatják innovatív ötleteiket, aminek megvalósítására több mint 18 millió forintos befektetést is nyerhetnek.

Hogyan épül fel a program?

Az inkubációs programot a Future Founders úgy alakította ki, hogy végigkísérje a hallgatókat a startupalapítás kezdeti fázisain. Így a program során a következő lépcsőket járhatod be:

I. Jelentkezés

Jelentkezni a Future Founders honlapján keresztül tudsz egy űrlap kitöltésével. A program azok jelentkezését várja, akiknek:

  • van egy megvalósításra váró, innovatív ötletük, de nincs még hozzá szervezetük,
  • nincsen startupötletük, de motiváltak és kitartóak ilyen projekten dolgozni,
  • van már vállalkozásuk, de az még ötletfázisban van, és szeretne nagyobb vonzerőt teremteni a projektjének.

További kitétel, hogy a program résztvevői 16-30 év közöttiek legyenek.

A jelentkezés határideje március 8-a.

II. Alkalmassági teszt és videós bemutatkozás

A jelentkezést követően, március 15-éig egy 15 perces alkalmassági tesztet kell kitöltened, ami a problémamegoldási képességeidet, illetve a kritikus gondolkodásodat méri. Továbbá maximum egy órád lesz arra, hogy összerakj egy egyperces bemutatkozó videót is, amiben megválaszolod, hogy miért téged kéne beválogatni a programba mások helyett.

III. Offline workshopok

Ha átmentél az előző körös rostán, március 22-étől május 18-áig bezárólag összesen öt offline workshopokon fogsz részt venni annak érdekében, hogy az ötleted minél inkább passzoljon a piac valódi igényeihez.

Ezek során megtanulod, hogy hogyan találd meg a piaci problémára a megfelelő megoldást, prototípust fogsz készíteni a projektedhez, melyet validálni is fogsz.

IV. Pitch verseny – elődöntő

A program ezen pontján, május 18-án

a csapatoddal összegzitek és bemutatjátok az eredményeket egy befektetőkből és üzletemberekből álló szakmai zsűrinek, akik visszajelzést adnak a projektről, valamint kiválasztják a legjobb csapatokat, akik tovább jutnak a következő fázisba.

A tovább nem jutó csapatok sem mennek el üres kézzel, ők is hozzáférést kapnak a program további oktatási anyagaihoz.

V. Üzletiterv- és piacistratégia-készítés

Az elődöntőben kiválasztott projektek egy-egy szakmai mentort kapnak maguk mellé, akik segítségével finomíthatják a prototípusukat, valamint elkészítik az üzleti tervet és a piacra lépési stratégiát. Továbbá pitch felkészítést is fogsz kapni, hogy a leghatékonyabban tudd eladni az ötletedet.

A mentorok között olyan neveket találhatsz, mint az amerikai származású sorozatvállalkozó és angyalbefektető, Jared Schrieber, vagy az online tranzakciók csalásmegelőzésével a piacra berobbant SEON alapítója, Kádár Tamás, aki 2022-ben felkerült a Forbes TOP50 leggazdagabb magyar listájára.

VI. Pitch verseny – döntő

A program végén, június 22-én a döntőbe kerülő csapatok Magyarország meghatározó piaci befektetői és szakértői előtt prezentálnak, ahol összértékben közel 200 millió forint tőke vár gazdára.

A 2024-es inkubációs program nyertes csapata 50 ezer dollár (több mint 18 millió forint) tőkebefektetéshez juthat.

További fontos részlet, hogy a Future Founders két százalékos részesedést kér a programban résztvevők jövőben létrejövő vállalkozásaiból, amely azonban az elsőkörös befektetésszerzéssel ismét az alapítóké lesz.

Mint azt a Startup Online-nak küldött sajtóközlemény kiemeli, a program során a szervezők nemcsak az innovatív ötletekre, hanem a résztvevők személyes kompetenciáinak fejlesztésére is kiemelt figyelmet fordítanak.

Az inkubációs programról és startupversenyről bővebben a Future Founders honlapján olvashatsz.

NYITÓKÉP: A Future Founders csapata. Forrás: Future Founders

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások