Hirdetés

Év végi ajándék a magyar vállalkozásoknak: meghosszabbodnak a Széchenyi Újraindítási Hitelek

Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban.

Az elmúlt csaknem 20 évben a Széchenyi Kártya Program bizonyította, hogy hozzájárul a magyar vállalkozások stabil működéséhez, ezáltal biztosítva munkát és megélhetést a magyar családoknak – közölte az ITM.

A sikeres védekezés után a gazdaság újraindításával a vállalkozások igényei is megváltoztak, így a Széchenyi Kártya Program konstrukciói 2021 nyarán megújultak. Az Újraindítási Hiteleket eddig közel 30 000 vállalkozás igényelte több mint 920 milliárd forint értékben, amelyből 15 ezer hitelügyletet már le is szerződtek a bankok 370 milliárd forint összegben, ezzel is hozzájárulva, hogy a magyarok az előttünk álló évtized nyertesei legyenek – tudatta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közleményben.

A speciálisan a vállalkozások újraindítását segítő Széchenyi Kártya Program konstrukciók iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott az elmúlt hónapokban, a vállalkozások további fejlődéséhez szükség van az államilag támogatott hitelekre. Éppen ezért, a vállalkozók visszajelzése alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett a kormány meghosszabbította a program keretében elérhető kedvezményes hitelek igénylési lehetőségét – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Az SZKP GO! hitelei célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához, fejlődéséhez szükséges forrásokat, lehetővé teszik a vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítását, segítik a cégek likviditási forrásokhoz jutását, továbbá segítenek a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában, és a jövőbeli növekedés feltételeinek biztosításában – írták.

Az SZKP GO! kedvezményes, a futamidő végéig fix kamatozású hitelei 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig igényelhetőek a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése érdekében – áll a közleményben.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! szabad felhasználású 2 éves futamidejű folyószámlahitel, 1 millió forinttól akár 100 millió forint összegben vehető igénybe, évi 2,5 százalék fix nettó kamattal. A Széchenyi Likviditási Hitel GO! maximum 3 éves futamidejű, szabad felhasználású forgóeszközhitel. Egymillió forinttól akár 250 millió forint összegben vehető igénybe, évi 2,5 százalék fix nettó kamat mellett. A Széchenyi Beruházási Hitel GO! maximum 10 éves futamidejű beruházási hitel    1 millió forinttól akár 1 milliárd forintig terjedő összegben, évi fix nettó 1 százalék kamattal – írták.

A Széchenyi Turisztika Kártya GO! szabad felhasználású, akár 3 éves futamidejű, kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kialakított folyószámlahitel, 1 millió forinttól akár 250 millió forint összegben. Az évi fix nettó kamat 0,5 százalék. A Széchenyi Lízing GO! lízing konstrukció, amely felhasználható agrár és nem agár célú eszközbeszerzések, így például új vagy használt haszongépjármű, gép, berendezés, immateriális javak és ingatlan finanszírozására, 1 millió forinttól akár 1 milliárd forintig terjedő összegben, évi fix nettó 2,5 százalék kamat mellett – közölték.

A Széchenyi Mikrohitel GO! beruházási hitel, amely felhasználható agrár és nem agár beruházási célok finanszírozására. Kezdő vállalkozások is igényelhetik, 1 millió forinttól 50 millió forint összegben, évi fix nettó 0,5 kamat mellett. Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! maximum 10 éves futamidejű, meghatározott agrár hitelcélok finanszírozására felhasználható beruházási hitel, 1 milliótól 1 milliárd forintig terjedő összegben. Éves fix nettó kamata 1 százalék. A Széchenyi Kártya GO! hitelkonstrukciói országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban igényelhetőek. További információk a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu), míg a részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el – írták.

Sok mindent meg kell még értenünk a mesterséges intelligenciáról, és ebben nem segít az, ha a rémhírekből tájékozódunk

A Fenntartható Városok alapítója, dr. Bartuszek Lilla szerint előbb vagy utóbb minden társadalom el fog jutni oda, hogy a megfelelő funkciókra használja az AI-t. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és nem lesz holnaptól Kánaán az új technológiának köszönhetően. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások