Hirdetés

Nemzetközi mentorok is segítik a magyar startupok fejlődését

Nemzetközi mentorálási szolgáltatással bővült az INPUT Program, így jelenleg hét ország tizenkét nemzetközi mentora révén biztosít térítésmentes szakmai támogatást a külpiacra lépés előtt álló magyar startupok számára – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára pénteken, a tárca közleménye szerint.

Debrecen is részt vett a győri online startup eseményen

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a győri StartITup közösség technológiai ötletversenye, az Ideathon. Ugyan az esemény a járványügyi intézkedéseknek megfelelően online zajlott, mégis közel 70 résztvevő vett részt a három napos versenyen. Az alábbiakban a DebTech Podcast csapatának beszámolóját olvashatjátok. 

Idén is a győri innovációs közösségben születhetnek meg az új vállalkozások

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Nyugat-Dunántúl legnagyobb ötletversenyét, az IDEATHON 3.0-t. A háromnapos verseny során idén is hasznos tudással és értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a csapatok, akiket elsősorban az 5G, a Föld, illetve egészségipari kihívásokra adnak majd választ. Az első három helyezett az INPUT Program szakmai támogatása révén értékes külpiacra lépési csomagot nyer az Amerikai Egyesült Államokba, valamint Európába. A versenyt ezúttal online rendezik, így az ország teljes területéről várják a szervezők a jelentkezőket november 9-ig.

Gondolattal irányítható vezérlőt fejlesztő csapat nyerte meg a startup versenyt

Gondolattal irányítható elektronikus vezérlő, úgynevezett agy-gép interfész-rendszer fejlesztésével nyert a Mindrove csapata az INPUT Program első országos startup versenyén, ezzel a csapat egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomagot nyert, amely egyeztetett üzleti találkozókat és szakmai felkészítést is tartalmaz.

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások