Hirdetés

Magyarországon is elindítja szolgáltatását a legnagyobb amerikai cégek 90 százalékának felhőszolgáltatója

Októbertől itthon is felköltözhetnek a cégek az Avaya OneCloudba, a világ egyik legnépszerűbb ügyfélkommunikációs felhőjébe. A szolgáltatással a kapcsolatfelvétel és az ügyintézés mind az ügyfél, mind az őt kiszolgáló munkatárs számára hatékonyabbá válik és leegyszerűsödik. A nagyvállalatok közül már Magyarországon is sokan áthelyezték üzleti kommunikációjukat a felhőbe, de a kis- és középvállalkozások számára is előnyökkel kecsegtet a használata.

Robbanásszerűen nő azoknak a cégeknek a száma, akik a felhőbe helyezik át üzleti kommunikációjukat, és a következő években ez a trend még tovább fog erősödni. Hihetetlen tempóban növekszik ugyanis az iparág, az IDC piackutató cég előrejelzése szerint a 2019-ben 4,2 milliárd dolláros piac 2024-re megnégyszereződik. Az egységesített üzleti kommunikáció népszerűségét jól mutatja, hogy a Google, az Amazon, a Microsoft és az IBM is az Avaya partnere lett, hogy az egyszerű és könnyen használható platform integrálásával még széleskörűbb szolgáltatást nyújthassanak. Logikus lépés volt az Avayát választaniuk: az amerikai cég OneCloud kommunikácós felhőszolgáltatását a Fortune 100, azaz a 100 legértékesebb cég 90 százaléka használja az Egyesült Államokban.

Az egységesített ügyfélszolgálati technológia segít leküzdeni a járvány okozta kihívásokat

A vírus alatt két tűz közé kerültek a vállalatok: csökkenő bevételek mellett kellett megoldást találniuk a megváltozott fogyasztói szokásokra. Jóval kevesebben keresik fel személyesen az ügyfélszolgálatot, jellemzőbb az online és telefonos megoldások használata. „Az ügyfelek szeretik, ha eldönthetik, hogy weboldalon, mobil applikáción, telefonon, közösségi médián vagy egyéb módon veszik fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és elvárják, hogy a folyamat gyors, egyszerű és zökkenőmentes legyen” – emelte ki Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője. „Fontos szempont, hogy a vállalat bevételnövekedésére, profitjára is pozitív hatással legyen a felhőbe költöztetett ügyfélszolgálati technológia. Azaz a vállalat csökkenő költségek mellett legyen képes több ügyfélmegkeresést kezelni.

A jól integrált ügyfélszolgálati rendszerek minden megkeresést egy helyen rögzítenek, ezért elképzelhetetlen, hogy egy elszalasztott hívás, egy lassan kezelt chat vagy egy elfeledett e-mail miatt bevétel essen ki. Ezekről a cégvezetők automatikusan áttekintő statisztikát kaphatnak, lehetőséget kapva a folyamatos kontrollra és a gyors beavatkozásra. További előny, hogy a felhőnek köszönhetően a működés biztonságosabb, nem kell tartani szerverleállásoktól, és a költségek is könnyebben tervezhetővé válnak.

Verseny az ügyfelekért

A felhő alapú ügyfélszolgálati technológia versenyhelyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, hiszen míg a nagyok jelentős beruházással hoznak létre korszerű ügyfélszolgálatokat addig a kkv szektor számára ez a lehetőség – pont a magas beruházási költségek miatt – eddig nem volt realitás. „A hatékony ügyfélszolgálati rendszereket használó kisebb cégek a már említett bevételnövekedés mellett három téren is sikeresebbnek bizonyulnak a többieknél” – magyarázta Gombár György. „Gyorsabban reagálnak a megkeresésekre, pontosabban meg tudják határozni, hogy a cégen belül melyik szakértő és hogyan tud a legjobban segíteni az ügyfélnek egy megkeresés során, illetve a költségeik is csökkennek. Hazai felmérések szerint ugyanis az online értékesítésben mára már nem feltétlenül az ár az egyetlen vásárlói döntési szempont. Az ügyfelek a termék vagy szolgáltatás leggyorsabb elérhetőségét, a feltett kérdésekre adott gyors válaszokat és a könnyű ügyintézést díjazzák – akár 10-15%-kal magasabb árat is fizetve ezért. Mindezek alapján egyértelmű, hogy az a kkv aki ügyfeleket kezel, a felhőben talál erre hatékony megoldást!

Globálisan is ez a tendencia figyelhető meg.

Az ügyfélkommunikációs felhőszolgáltatás egyre népszerűbb, amit jól mutat, hogy az Avaya nemzetközi bevételeinek 64 százalékát teszi ki az előfizetéses vagy felhőszolgáltatás, ami 2023-ra akár 80 százalék fölé is nőhet. „Itthon azt látjuk, hogy egyelőre sokan tartanak a szolgáltatás technikai oldalától. Pedig a platform egyszerűségének és letisztultságának köszönhetően minden ügyfélkommunikációs funkciót egy helyen megtalál az ember. Ez egyaránt megkönnyíti a munkatársak és az ügyfelek dolgát, ráadásul a OneCloud funkciói közül tetszőlegesen lehet válogatni. Így ha egy cég néhány megrendelt funkciót nem használ ki, ezeket költségmentesen lemondhatja” – mutatott rá

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások