Hirdetés

Hogyan alapítsunk körforgásos gazdasági szemléletű startupot?

Idén nyáron egyetemi hallgatók és középiskolás diákok érkeztek szerte az országból, és idén először a határon túlról is, hogy részt vegyenek a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának GreenLike Nyári Egyetemén, melynek középpontjában a körforgásos gazdaság és gyakorlati fenntarthatóság mellett a startup-alapítás állt.

A tíz napos tábor a “Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen*” című projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg 2022. július 17-26. között.

A diákok a nyári egyetem első szakaszában csapatépítő, illetve körforgásos gazdaságról és vállalkozásindításról szóló tréningeken vettek részt, majd az intenzív pitch tréningen már a záró prezentációra történő felkészülésre koncentráltak.

A táborban az elméleti alapok megszerzése mellett a gyakorlati fenntarthatóság került a középpontba, ennek értelmében a tananyagot tematikus kirándulások, cégbemutatók egészítették ki. Az Alteneva Kft. szakemberei a mikromobilitásra és innovatív napelemes megoldásokra épülő vállalkozásukat mutatták be. Laczkó Boglárka környezetkutató pedig a vállalkozások környezettudatosabbá tételéről tartott tréninget.

Egy tanulmányi kirándulás keretében a „VHK” Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. hulladékudvarába látogatott el a csoport, ahol szakértőktől tanulhattak a szelektív hulladékgyűjtésről és hulladék újrahasznosításról, komposztálásról, és egy ökorobotot is megszemlélhettek. Az Old Blue-nál a farmerhulladék újrahasznosításra láthattak jó példát és a vállalkozói lét rejtelmeibe is betekinthettek, a Hét kenyér Ökovendégházban pedig a természettel összhangban való életről, önellátó épületekről, és a kenyérsütésről tanulhattak.

„Kovács Péter szaktársammal, a KÖSZ Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesületének alapítótagjaiként azért jelentkeztünk a GreenLike Nyári Egyetemre, hogy hozzánk hasonló környezetbarát, fenntartható gondolkodású fiatalokkal találkozzunk és ismerkedjünk meg. A GreenLike programterve megfelelt az előzetes elképzeléseinknek. Mind a körforgásos gazdasággal, mind pedig a startup-okkal kapcsolatos tréningeken tanultakat a jövőben alkalmazni tudjuk az egyesületi tevékenységeink során. A különböző szakmai kirándulások pedig megmutatták, hogy az elméleti dolgokat miként alkalmazzák mások a gyakorlatban, amely további motivációt adott a mi céljainknak is.” – mondta el Fehérvári Dávid, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzett hallgatója.

A nyári egyetem gyönyörű helyszínét, Veszprém térségét is megismerhették a hallgatók egy városnéző séta, egy tihanyi és egy balaton-felvidéki kirándulás során. A kulturális feltöltődést pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál programjai szolgáltatták a résztvevőknek.

A Greenlike Nyári Egyetem zárónapja egy startup kerekasztallal kezdődött, ahol Péter Alexandra, az Express Innovation Agency HSUP szakmai koordinátora, a Hungarian Startup University Program részleteibe vezette be a diákokat; Alejandro R. Rodriguez és Cser Fanni HSUP ösztöndíjas hallgatók pedig az élményeikről meséltek, és tanácsokkal látták el a hallgatókat.

A nyári egyetem zárásaként a hallgatók csapatokban körforgásos startup vállalkozást hoztak létre, és ezt a koncepciót prezentálták szakmai zsűri előtt.

A csapatok teljesítményét értékelő szakértő zsűri tagjai Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja; Dr. Lukács Pál Zoltán, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdasági Fenntarthatósági Kompetencia Központjának igazgatója, és Birincsik Albert, a BEMIND Digitális Marketing ügynökség alapítója és tulajdonosa voltak.

A csapatok közül a CPU Reuse startup a mikrochipeknek szeretne második esélyt adni, és ezeket visszaforgatni a gazdaságba; míg a ReBone csapat egy, a komposztálásra alkalmatlan élelmiszer-hulladékból, a csontokból származó innovatív termékre alapozná induló vállalkozását.

„Idén már második alkalommal vettem részt a GreenLike Nyári Egyetemen, ahol nagyon sok hasznos tudással gazdagodtam a körforgásos gazdaság és a startupok terén. A tanulmányi kirándulások különösen tetszettek, általuk betekintést nyerhettünk egy farmer-újrahasznosítással foglalkozó zöld vállalkozásba, a veszprémi hulladékgazdálkodás gyakorlatába és egy ökovendégház működésébe. A tanulás mellett alkalmunk nyílt felfedezni a környéket, az estéket pedig az Utcazene Fesztivál tette emlékezetessé.” – mondta el Fehér Patrícia, a Pannon Egyetem hallgatója.

A Gazdaságtudományi Kar 2022 nyarán még egy alkalommal, 2022. augusztus 21-30. között is megrendezi a nagysikerű GreenLike Nyári Egyetemet.

*2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú projekt

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben