Hirdetés

Az Amazon és az Apple után idén a Microsoft lett a legértékesebb

Csakúgy, mint a tavalyi évben idén is a folyamatosan növekedő és terjeszkedő Amazon vezeti a WPP és a Kantar legértékesebb márkákat bemutató listáját. Az Apple megtartotta második pozícióját, a Microsoft pedig feljött a harmadik helyre.

Az Amazon brand a BrandZ TOP100-as rangsor összeállítói szerint közel 416 milliárd dollárt ér, ez 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A márka erejét jól mutatja, hogy értéke egy év alatt közel 100 milliárd dollárra nőtt, ami a teljes top100-as mezőny növekedésének mintegy harmada.

A második helyen az Apple végzett, a márka 14 százalékos növekedést tudott felmutatni és 352 milliárd dollárt ér az áprilisban lezárt összesítés szerint. A Microsoft a tavalyi harmadik Google-t megelőzve feljött a dobogóra, ehhez 30 százalékkal kellett növelnie márkaértékét, igaz így is kevesebb mint 3 milliárd dolláros előnnyel tudta megelőzni a keresőcéget.

A rangsorban szereplő száz márka összeértéke elérte az 5000 milliárd dollárt

– ez nagyjából megfelel Japán éves GDP-jének -, ez 5,9 százalékos bővülést jelent a múlt évhez képest. Ez azért is figyelemreméltó teljesítmény, mert a rangsor összeállításakor már számoltak a Covid-19 járvány első hónapjainak hatásaival is.

A technológiai márkák továbbra is dominánsak a rangsorban, az összesített márkaérték 37 százalékát az ebben a szektorban tevékenykedő cégek adják, és éves összevetésben 10 százalékos növekedést tudtak felmutatni. Nagyon megerősödtek az ázsiai márkák, a teljes TOP100-as mezőny negyedét adják, közülük 17 kínai és az első tízben is képviseli két brand, az Alibaba és a Tencent a távol-keleti országot. A leggyorsabb fejlődést viszont a kiskereskedelmi szektorba tartozó márkák tudták felmutatni, összesítve 21 százalékos növekedést értek el. Igaz, a lista készítői az Amazont és az Alibabát is ebbe a kategóriába sorolták, ami alaposan megdobta a szegmens összesített számait.

A rangsor újoncai közül a fiatalok körében elképesztően népszerű TikTok kezdett a legjobban, egyből a 79. pozícióba került, 16,9 milliárd dolláros márkaértékkel. A teljes lista itt érhető el.

A 10 legértékesebb márka

Forrás: BrandZ

(millárd dollár)

Amazon             415,86

Apple                 352,21

Microsoft          326,54

Google               323,60

Visa                    186,81

Alibaba              152,53

Tencent             150,98

Facebook          147,19

McDonald’s     129,32

MasterCard     108,13

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások