Hirdetés

Ilyen volt a távoktatás a Budapesti Gazdasági Egyetemen

 A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) is hamarosan véget ér a rendhagyó félév és a vizsgaidőszak, ezért annak érdekében, hogy az egyetem pontos képet kapjon arról, hogyan élték meg a hallgatók a mostani, részben távoktatásos félévet, részletes felmérést készítettek a tapasztalatokról. Az anonim kérdőívet több mint 2 700 (2 491 magyar és 215 külföldi) hallgató töltötte ki – ez pedig még egy 17 000 fős intézménynél is igen nagy szám. Bár az idei felvételi jelentkezési adatok alapján a 4. legnépszerűbb BGE adatai természetesen nem reprezentatívak a teljes hazai felsőoktatásra nézve, arról biztosan érdekes képet kaphatunk, hogy a mostani kihívásokkal terhelt időszak megoldásai miképp alakíthatják az üzleti felsőoktatás jövőjét.

Az igen nagy válaszadási hajlandóság mellett fontos, hogy a visszajelzések az egyetem minden karáról, minden képzési szintjéről (alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, felsőoktatási szakképzés, szakirányú továbbképzés) és tagozatáról (nappali, levelező, távoktatás) érkeztek, illetve természetesen azokat is megkérdezték, akik nemzetközi program keretén belül tanulnak az egyetemen.

Hatékonyságból jeles

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 68%-a úgy ítélte meg, hogy nem volt rosszabb a távoktatás hatékonysága, mint a hagyományosé, közel 50%-a pedig kifejezetten hatékonyabbnak látta azt. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak a különféle bontásokban, például nyelvek vagy képzési formák szerint, tehát vannak olyan területek, ahol a távoktatás kevésbé volt sikeres hallgatói szempontból.

Egyáltalán nem meglepő eredmény, hogy a „digitális” képzés kiemelkedően népszerű volt a levelező és a távoktatási munkarendben, illetve a normál képzési időn túl levő hallgatók esetében. Ennek oka többek közt abban keresendő, hogy ezek a hallgatók jellemzően az egyetem mellett folyamatosan dolgoznak. A megkérdezettek több mint ¾-e (76,52%) szerint ugyanis a távoktatás lehetőséget adott egy sokkal nagyobb fokú rugalmasságra az időbeosztást illetően, tehát a hallgatóknak lehetőségük volt a saját tempójukban haladni tanulmányaikban. Szintén pozitívum, hogy a hallgatók saját bevallásuk szerint rendszeresebben elkészítették az órai feladatokat (60,4%), ennek pedig biztosan oka az is, hogy a kurzusanyagokat kifejezetten hasznosnak találták ebben az időszakban (71,3%), az egyetem által nyújtott informatikai és oktatói támogatást pedig jónak ítélték meg (86% és 81%).

„Az elejétől fogva úgy álltunk hozzá, hogy ez a kihívásokkal teli időszak lehetőséget is rejt magában. Az elmúlt hetekben, hónapokban a BGE-s oktatók, kollégák és hallgatók számtalan akadályt leküzdöttek – és én nem győzöm elég köszönettel illetni a BGE polgárait. A mostani felmérés egy újabb megerősítés számunkra, hogy jó úton jártunk, és ezért a jövőre nézve is optimisták maradhatunk: minden mostani fejlesztésünk eredménye megmarad nekünk, miközben rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk az elmúlt időszakban” – emelte ki Prof. Dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora.

Volt azért olyan, ami nagyon hiányzott

A felmérésből erősen megmutatkozik az is, hogy minden hatékonyság és pozitívum ellenére, az egyetemi közeg nagyon is fontos: a válaszadó hallgatók több mint 4/5-nek kifejezetten hiányzott a társas élet és a személyes találkozások. Arról, hogy mennyire, talán még jobban árulkodik az a videósorozat, melyet a távoktatásra való átállást követően a BGE-s hallgatók készítettek egymásnak és oktatóiknak, és melyre az oktatók részéről is igen kedves válasz érkezett.

Talán a társas élet hiányának is köszönhető, hogy sokaknak (a válaszadók 39,6%-a) nehezére esett a tanulásra való koncentrálás, több mint 40%-uk motiváltságában csökkenés volt tapasztható, és persze a kommunikációs készségek fejlődésének (44,2%), illetve a csoportmunkában való részvételnek (39%) sem kifejezetten kedvezett ez az időszak.

Kihívásból lehetőség – merre tovább ősztől?

Érdekes és némileg meglepő, hogy mindent összevetve a felmérésben résztvevő BGE hallgatók közel fele (49,3%) örömmel folytatná digitálisan, illetve távoktatásban a tanulást. Természetesen itt sem minden szakon vagy képzési szinten jöttek ki ugyanolyan eredmények. Az angol nyelvű képzéseken például többen maradnának a hagyományos oktatási formánál, ez azonban talán annak is betudható, hogy ezeken a képzéseken sok külföldi hallgatói is van az egyetemen – az SH vagy Erasmus ösztöndíjjal érkezők pedig vélhetően még inkább vágynak az igazi egyetemi, közösségi életre. Arról azonban, hogy milyen formában folytatódik ősszel a tanítás, nem lehet biztosat mondani.

A döntés nem biztos, hogy a mi kezünkben lesz. Most az a feladatunk, hogy részletesen átvizsgáljuk a visszajelzéseket, hogy további fejlesztésekkel tudjuk finomhangolni a rendszert. Mindent meg kell tennünk azért, hogy felkészüljünk arra, ha esetleg az ősszel is távoktatásra kényszerülnénk, de legalább ennyire fontos az is, hogy a sok jó és innovatív megoldást beépítsük a hagyományos oktatási módszereink közé” – teszi hozzá a Dr. Jancsik András, a BGE oktatási rektorhelyettese.

Épp ezért az egyetemi felmérésben megkérdezték azt is, hogy hallgatók milyen elemeket tartanának meg a digitális oktatásból akkor is, ha hagyományos módon lehet majd elindítani a következő félévet. A hallgatók legnagyobb arányban az online vizsgákat (39,4%) és a videós előadások visszanézhetőségét (36%) emelték ki. Ezen a téren a BGE tehát mindenképp jól vizsgázott, köszönhetően annak, hogy az évek óta tartó digitális és módszertani fejlesztések biztos alapot adtak a gyors átállásra.

Szakmaiság és felelősség – a BGE mintegy 17 000 polgáráért és a tágabb értelemben vett közösségért is

A felmérés alapján alapvetően sikeres rendhagyó félév mellett azonban a BGE-n másra is büszkék lehetnek: az elmúlt hetekben elindult a BGE a Közösségért oldal, ahol a BGE oktatóinak, kollégáinak és hallgatóinak munkájával létrejött tudásra épülő, szabadon felhasználható, a mindennapi életben és a munkában, vállalkozásban hasznos anyagokat, és a BGE közösség tagjainak önkéntes szakmai felajánlásait teszik közzé. Témájukat tekintve sokszínűek, éppúgy kapcsolódhatnak az énfejlesztéshez, egészségmegőrzéshez, mint a munka világához. A BGE-s stratégiai céloknak megfelelően több a fenntarthatósághoz vagy a vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódik, így aki ezen témák iránt érdeklődik, biztosan jó helyen jár.

„Oktató és kutatóintézményként elkötelezett vagyunk a tudásmegosztás iránt, és az egyetemi polgárokért vállalt felelősség mellett fontosnak tartjuk, hogy saját eszközeinkkel támogassuk a tágabb értelemben vett közösséget is. Bízunk benne, hogy a BGE a Közösségért kezdeményezéssel érdemben segítjük belső közösségünket és a külvilágot is, különösen a mostani, a járvány utáni kihívásokkal terhelt helyzetben” – tette hozzá Prof. Dr. Heidrich Balázs.

A BGE a Közösségért kezdeményezésről bővebben ITT olvashat.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások