Hirdetés

A dubaji inkubátor magyar női startupperek jelentkezését is várja

Női alapítók jelentkezését várja a dubaji központú FasterCapital aktuális inkubációs programja, akár hazánkból is. A pályázat keretében kiválasztott technológiai projektek akár több mint 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvételre már ötlet fázisú projektekkel is lehet pályázni, a jelentkezés határideje 2020. július 16.  

A tavalyi nagy siker után idén ismét meghirdeti női alapítókkal bíró startupoknak szóló inkubációs befektetési programját a 2014 óta aktív FasterCapital, mely úgynevezett virtuális inkubátorként működik. A Dubai Internet City-ben székelő cég a világ számos pontján, a tavalyi évtől már Magyarországon is keresi az ígéretes technológiai projekteket, melyekbe befektethet.

Az inkubációs program keretében a FasterCapital a kiválasztott projektekbe legfeljebb 600 millió forint értékben befektetést valósít meg. A befektetés keretében a cég a startup számára biztosítja a technológiai termék vagy szolgáltatás létrehozásához szükséges teljeskörű informatikai fejlesztési folyamat megvalósítását, saját, több mint 200 fős, házon belüli fejlesztői csapatának segítségével. A kiválasztott startupok emellett a FasterCapital közel 1000 szakértőből álló nemzetközi szakértői hálózatát bevonva, komplex üzletfejlesztési mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a csapatok könyvelési, humánerőforrás, marketing, jog, üzletfejlesztés és PR tanácsadói szolgáltatásban részesülnek.

Egyedülálló virtuális inkubációs modell

A FasterCapital az egész iparágban egyedülálló modellt dolgozott ki, hiszen az általuk inkubált startupoknak nem kell fizikailag elköltöznie, hiszen a teljes inkubációs programot online valósítják meg (ez az úgynevezett virtuális inkubációs modell lényege). Másrészt, elsősorban olyan startup alapítókkal, ötletgazdákkal keresik az együttműködést, akik technológiai ötlettel rendelkeznek, de maguk nincsnek bírtokában a szükséges informatikai fejlesztői képességeknek.

„A FasterCapital 2014 óta folytat aktív startup inkubációs tevékenységet. Az elmúlt közel 5 év során összesen 26 startup cég vehetett részt az inkubációs programban, ebből 24 vállalkozás már piacra is lépett, míg 281 csapat kapott akcelerációs szolgáltatást. A tavalyi évben nagy sikert aratott a női alapítókkal rendelkező startupok számára kidolgozott inkubációs program, melyre 50 országból több mint 200 jelentkezés érkezett” – hívta fel a figyelmet Hanyecz Imre, a FasterCapital magyarországi képviselője.   

Az inkubátor által megvalósított modell a társalapításon és társfinanszírozáson alapul, tehát a FasterCapital társalapítóként száll be a projektekbe az inkubációs és technológiai befektetésért cserében. A cég a tőkeigény legfeljebb 50%-át biztosítja (kivételes esetekben ennél magasabb hányadot is, de soha sem 100%-ot), a fennmaradó tőkehányad biztosítása érdekében pedig minden esetben egy külső befektető is bevonásra kerül társfinanszírozóként. Jelentkezés, és további információ ezen az e-mail címen érhető el.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások