Hirdetés

Februártól jóval olcsóbban parkolhatunk

Sokan ismerjük azt a szituációt, mikor elfelejtjük leállítani az utcai parkolást és a nap végén mindez többletköltséget és bosszúságot okoz. Erre hoz megoldást a parkolást forradalmasító Parkl. A díjnyertes magyar alkalmazás segítségével ráadásul február 10-14. között kényelmi díj nélkül parkolhatunk. Ezt követően pedig az egyik legkedvezőbb árú szolgáltatás lesz a piacon. 

Ha továbbfut” a parkolásunk

A rohanó hétköznapokban már szinte mindenhez emlékeztetőt állítunk, legyen szó akár munkahelyi meetingekről vagy a havi számlák kiegyenlítéséről. Próbáljuk ezzel is minimálisra csökkenteni annak a lehetőségét, hogy bármiről is megfeledkezzünk. Nincs ez másképp a parkolásnál sem, ahol az egyik leggyakoribb problémát pont az jelenti, ha az autósok elfelejtik leállítani a futó mobilparkolásukat. Ez pedig akár 5-6 órás extraköltséget is jelenthet a nap végén. Erre reagált a nemzetközileg is díjazott Parkl egy új, emlékeztető funkció bevezetésével.

Hogyan előzhetjük meg?

A Parkl felületén már nemcsak automatikusan meghosszabbíthatjuk a napon belüli (vagy túli) parkolásunkat, de kérhetjük, hogy egy-két óra múlva – vagy akár egyedi emlékeztető formájában – értesítést is küldjön az app. Fontos, hogy ezzel nem lett sem bonyolultabb, sem időigényesebb, hiszen egy felületen találjuk meg ezeket a beállításokat. Egy gombnyomással – plusz költség nélkül – viszont több ezer forintot is spórolhatunk az állandó rohanásban. Ha már költségeknél tartunk: februártól a kényelmi funkciót a kényelmi díj csökkentése is követi.

Kényelmi díjfizetés parkoláskor

A Parkl tavaly év végén kiadott kutatásából is kiderült, hogy nagyon szeretjük a kedvező árú parkolási megoldásokat. Vagyis minden plusz vagy elhagyható költség befolyásolhatja, hogy a jelenlegi három fizetési mód (automata, SMS vagy mobil app) közül melyiket választják az autósok. A pluszt ebben az esetben a kényelmi díj mértéke határozhatja meg, ami bár egy valós költség, sokan nem tudják, mit is jelent valójában. A kényelmi díj voltaképp a kényelmi szolgáltatások ellentételezése, amivel gyakran találkozhatunk digitális szolgáltatások igénybevételekor. Gondoljunk akár az autópályadíj online fizetésére, koncert vagy színházjegy otthoni vásárlására, de akár a házhozszállítás is ebbe a kategóriába tartozik. Parkolásnál pedig elég széles skálán mozog a szolgáltatók között: SMS küldésénél 90-100 forint, appoknál 60-90 forint között is lehet a jegyvásárlási rendszer használati díja.

Egy hétig kényelmi díj nélkül, utána tartósan olcsóbban

A Parkl fejlesztőinek fontos szempont volt mindig is, hogy kényelmi funkciói időt és pénzt is spóroljanak az autósoknak, ezzel elviselhetővé téve a parkolás okozta nyűgöt. Éppen ezért plusz változtatással is kedveskednek meglévő és potenciális felhasználóinak: február 10-14. között a Parkl egy hétig teljesen átvállalja a közterületi parkolások kényelmi díját, majd ezt követően az eddigi 90 forintos kényelmi díjat tartósan 65 forintra csökkentik. Ezzel pedig az egyik legmegfizethetőbb mobilos utcai parkolást teszi elérhetővé a regisztrált autósok számára.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások