Hirdetés

Az innovatív magyar vállalkozások ismertsége Németországban is növekszik

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program másodszor szervezett bemutatót az egészségügyi ágazat legnagyobb szabású berlini találkozója alkalmából. A prezentációkat ezúttal egy pódiumbeszélgetés előzte meg, amely az információkat hosszú időtávról és nagy tömegben tartalmazó adatbázisok – big data – egészségügyi hasznosításáról szólt.

Az egyik résztvevő, Szócska Miklós korábbi egészségügyi államtitkár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója magyar fejlesztéseket, köztük az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) bemutatva hangsúlyozta, hogy az úgynevezett adatvezérelt egészségügyi megoldásokkal sok életet lehet megmenteni és sok közpénzt lehet megtakarítani.

Az adatkezelés európai uniós szabályaival kapcsolatban kiemelte, nagy szükség van arra, hogy kibontakozzék az új „európai felvilágosodás”, különben az európaiak nem a folyamatokat alakító, befolyásos tényezőként jelennek meg a globális térben, hanem a közösségen kívüli óriásvállalatok „adatrabszolgái” lesznek.
Hozzátette: az egészségügyi adatok megosztása a közösséggel éppen olyan fontos, mint a véradás vagy a szervadományozás, mert ugyanúgy életet menthet.

Sylvia Thun, a berlini Charité egyetemi klinika – Európa legnagyobb kórháza – egészségtudományi kutatóintézetének digitális egészségügyi megoldásokkal (e-Health) foglalkozó igazgatója az uniós előírásoknál is szigorúbb német adatkezelési szabályokról szólva, hogy a Charitén a munkatársak több száz különböző informatikai rendszerrel dolgoznak, amelyek összehangolását – az úgynevezett interoperabilitás megteremtését – nagyban hátráltatja az adatok hozzáférhetőségét erősen korlátozó jogszabályi környezet.

Tim Conrad, a berlini Freie Universität kutatóegyetem egészségügy-informatikai szakértője kifejtette, hogy számos módszerrel lehetne javítani a helyzeten, létezik például több titkosítási megoldás a személyes vonatkozású adatok anonimizálására, és az a szabály is hasznos lenne, hogy a közpénzzel támogatott kutatások révén létrejövő adatbázisokhoz szabad hozzáférést kell biztosítani.

A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, mely a Startup Campus Hungary által is rendkívül széles skálán segíti a magyar ötletgazdákat és startupokat. A berlini irodájával pedig kelet-közép-európai régióból és Magyarországról több tucat cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét a német fővárosban.

A berlini magyar nagykövetséggel együttműködésben rendezett fórumonezúttal hét induló vállalkozás vehetett részt.

A többi között a Drukka Digitals nevű, startupok felépítésére és digitális termékek fejlesztésére szakosodott ügynökség, amely demenciában szenvedő betegek és hozzátartozóik támogatását szolgáló új projektjét mutatta be. A budapesti ügynökség egy úgynevezett okos otthon megoldást fejlesztett, amelynek lényege, hogy egy okostelefonon vagy más okos eszközön futó alkalmazás a lakásban elhelyezett apró érzékelők révén emlékeztetőket küld az emlékezőképesség idővel egyre nagyobb károsodásával sújtott betegnek a feltétlenül elvégzendő feladatokról, például a bejárati ajtó bezárásáról, és ha nem reagál, először fény- és hangjelzésekkel, majd a gondozó, hozzátartozó értesítésével segíti a veszély elhárítását.

A fórum visszatérő vendége volt az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői az utóbbi egy évben több magyarországi nagyvállalatot megnyertek előfizetéses modellben működő szolgáltatásuknak, és most Nyugat-Európában kívánnak terjeszkedni.
Okostelefonra fejlesztett alkalmazásuk vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz biztosít platformot. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról. Mindez munkavállalónként havonta csupán egy csésze kávé árába kerül, és nemcsak a dolgozók javát szolgálja, hanem csökkenti a megbetegedésekből fakadó költségeket is, amelyek a munkaadót terhelik.

Az eseményen bemutatkozott még a Your Anastomosis, amely egy digitális műtét képzési program, amit a Startup Campus üzletfejlesztési programjának keretében már több Berlin és Berlin környéki kórházban használnak. Szintén nagy érdeklődésre követte a tudományos publikációk mesterséges intelligencia alapú elemzésével foglalkozó HubScience-et, akiket Tim Conrad, a berlini Freie Universität kutatóegyetem egészségügy-informatikai szakértője fel is kért az együttműködésre. Ugyancsak magára vonta a figyelmet az AlphaControl, egy nagy múltú hazai IT vállalat spinof cége, az intelligens kórházak fenntartható kezelése fejlesztett platformját mutatta be, míg a Kemialytics egy tudás alapú digitális kutatói környezet a Pharma és a Biotech vállalatok számára. Az informatikai megoldások sorban az egyetlen hardver, azaz eszközfejlesztéssel is foglalkozó cég a Spirocco volt, akik az intelligens asztma inhalátor eszközükhöz keresnek német partnert, a valós idejű terápiák klinikai vizsgálatának lefolytatásához.

A konferenciát megelőzően a magyar startupok egy zártkörű workshopon vehettek részt Juergen Simonnal, a Siemens Healthineers Technológia Akcelerációs igazgatójával, ahol bepillantást nyertek a világ egyik legnagyobb egészségügyi nagyvállalatának innovációs stratégiájába, és a KKV-kal való együttműködés lehetőségeit is megismerhették. A  Siemens Healthineers 2017 -ben vált ki az anyavállalatból, 2018. szeptember végére a világ 75 országában mintegy 50 000 embert alkalmazzanak.

 

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások