Hirdetés

Az innovatív magyar vállalkozások ismertsége Németországban is növekszik

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program másodszor szervezett bemutatót az egészségügyi ágazat legnagyobb szabású berlini találkozója alkalmából. A prezentációkat ezúttal egy pódiumbeszélgetés előzte meg, amely az információkat hosszú időtávról és nagy tömegben tartalmazó adatbázisok – big data – egészségügyi hasznosításáról szólt.

Ők tették meg az első lépést a nemzetközi piac felé

A Startup Campus és az INPUT Program közös szervezésének köszönhetően három magyar startup mutatkozott be Európa legnagyobb digitális egészségügyi konferenciáján, a DMEA Connecting Digital Health elnevezésű rendezvényen Berlinben, április 9-11. között. Az innovatív vállalkozások képviselői több mint 100 partnertalálkozón vettek részt, mely megbeszélések az elkövetkező hónapokban alakulhatnak üzleti eredménnyé.

Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők

A Startup Campus Global program keretében Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők.  3 magyar csapat képviselte hazánkat a Central European Startups Day eseményen Londonban, ezzel egy időben pedig a Német Kockázati-tőkebefektetők éves konferenciáján vett részt a Széchényi Tőkealap-kezelő és a Hiventures Berlinben.   

Európai csillagok

London és Berlin diktálja a legnagyobb tempót az európai startuppiacon. A StartUP Magazin kiadója által gyártott BrandMania arra kereste a választ, milyenek a magyar cégek esélyei idegenben. Jelenleg a Szilícium-völgy mindent visz a startupvilág méretét tekintve globálisan, Európában viszont London a központ, ahol ötezerre tehető a startupok száma, és 2,2 milliárd euró tőkebefektetést regisztráltak 2016-ban.

A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások