Hirdetés

A jól képzett fejlesztőkre azonnal lecsapnak a vállalatok

Azt már sok helyen megírtuk, hogy több tízezer informatikus hiányzik a hazai munkaerőpiacról, s hogy ez a szám európai szinten a milliós nagyságrendet is eléri. A jól képzett juniorokra továbbra is szinte azonnal lecsap az IT-szektor.

Ezúttal a junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters számolt be arról, hogy tanfolyamain az elmúlt három évben közel 150 diák végzett, s az iskola 98 százalékuk számára talált junior programozói munkát, méghozzá bruttó 400 ezer forintos kezdő átlagfizetésért. Közülük többen is komoly szakmai sikereket értek el rövid idő alatt.

Vendéglátósból programozó

A 13 éven keresztül vendéglátósként dolgozó Bodansky Ádám teljesen kezdőként csöppent a programozás világába: a kemény fizikai munka helyett folyamatos előrelépési és fejlődési lehetőséget kínáló hivatást keresett. Ádám 32 évesen iratkozott be a PROGmasters képzésére, ahol a szoftverfejlesztő szakma és az egyes programnyelvek alapjai mellett az agilis módszertant is megtanulta.

A 4 hónapos tanfolyam befejezése után egy héttel az Apertus Nonprofit Kft. munkatársaként helyezkedett el, egy évvel később pedig már vezető fejlesztőként egy kisebb csapatot irányított a legnagyobb hazai eLearning fejlesztő és szolgáltató cégnél. A korábbi vendéglátós manapság senior fejlesztő egy startupnál, s a fizetése több, mint háromszorosa a 2,5 évvel ezelőtti kezdő bérének.

A Nokia fejlesztője tavaly még egészségpolitikai szakértő volt

Fekete László karrierje is 30 éves kora körül vett teljesen új fordulatot, méghozzá azért, mert a tavaly májusig egészségpolitikai szakértőként dolgozó fiatalember az előző munkájánál kiszámíthatóbb és stabilabb állásra vágyott. László tavaly októberben végezte el a PROGmasters képzését, idén januártól pedig már a Nokia programozójaként dolgozik. A munkájához a különböző programnyelvek és az agilis módszertan elsajátítása mellett nagy hasznát vette az úgynevezett soft skilljei – azaz például a kommunikációs készségei – fejlesztésének, de a hivatásához nélkülözhetetlen a rendszerszintű és analitikus gondolkodása is.

A kiégés elől menekült a szoftverfejlesztésbe a marketinges

A 28 éves koráig marketingesként dolgozó Szucsán Szintia fiatal kora ellenére a teljes kiégés határán volt előző szakmájában, ezért döntött a pályaváltás mellett. Noha ő is kezdő volt a programozás terén, lelkesedésének és érdeklődésének köszönhetően néhány hét alatt felkészült a programozó felvételi vizsgára, 2017 júliusában pedig sikeresen elvégezte a PROGmasters 4 hónapos képzését. A most 30 éves Szintia 2 éve már az Accenture informatikai világcég alkalmazás-üzemeltetője. Egy nemzetközi csapat tagjaként az egyik német prémium autómárka logisztikai tervezőprogramjainak működését felügyeli, ráadásul háromhavonta Münchenben dolgozhat.

Van, aki a hadsereget hagyta ott a programozásért

A most 31 éves Winkler László felderítő szakon végzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, majd négy éven keresztül – 29 éves koráig – lövész szakaszparancsnokként szolgált. Számára nem volt teljesen új terület a szoftverfejlesztés, ugyanis az egyetem előtt egy műszaki főiskolán programozást is tanult. A PROGmasters tanfolyamát 2018 januárjában végezte el, két héttel később pedig már az applikáció- és webfejlesztéssel foglalkozó WRD Labs Zrt. fejlesztőjeként állt munkába.

„A cégnél egyszerűbb feladatokkal kezdtem, de végül a második munkanapomon már kódoltam, részt vettem a Telekom nemzetközi mobilapplikációjának fejlesztésében, de egészségügyi projekten is dolgoztam” – mondja a volt katona.

A PROGmasters következő, november 4-én induló – immár 5 hónapos – képzésére október 1-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások