Hirdetés

Nemzetközi innovációs házépítő verseny zajlik Szentendrén

Három kontinens, nyolc ország, huszonhét felsőoktatási intézmény és közel 400 versenyző részvételével kezdődött meg hétvégén Szentendrén a Solar Decathlon Europe 2019 (Szoláris falu) elnevezésű, egyetemi, innovációs házépítőverseny.

A rendezvényt videó üzenetben köszöntötte Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, aki arról beszélt, hogy az építészetben is fontos a felelős gondolkodás, amely nélkül

„nem az a kérdés, hogy milyen lesz a jövőnk, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán”.

Hozzátette, hogy a fenntartható fejlődés kulcsa a jövőt formáló nemzedék. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy minisztériuma azért támogatta hárommilliárd forinttal a verseny megrendezését és egy mintaház park létrehozását, mert a kezdeményezés a kormány számos gazdaságpolitikai célkitűzését szemlélteti, és bizonyítja, hogy léteznek ipari-felsőoktatási együttműködésben megszülető mérnöki megoldások a globális problémákra.

Az ITM vezetője kitért arra, hogy a magyar építőipar GDP arányos bruttó hozzáadott értéke 2010 és 2018 között több mint harmadával 3,4 százalékról 4,8 százalékra nőtt. Hozzátette, hogy az építőipari termelés 2018-ban 22,3 százalékkal bővült, 2019 áprilisában éves alapon 40,1 százalékkal emelkedett.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Solar Decathlon  Europe 2019 küldetése szorosan kapcsolódik az idén májusban a kormány által elfogadott építésgazdasági stratégiában megfogalmazottakhoz is, amelynek célja a modern technológiák megismerése, energiahatékony megoldások oktatása, környezetbarát építőanyagok gyártása, az építési hulladékok újrafelhasználásának ösztönzése, valamint a hazai innovatív gyártók és innovatív termékeket használó tervező és kivitelező vállalkozások K+F tevékenységének támogatása.

Az innovációs bajnokságra, amelynek a rendezési jogát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) háttérintézményeként működő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) még 2017-ben, Szentendre Város Önkormányzatával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel partnerségben nyerte el, 80 kamionnal hozták a házak elemeit a versenyzők, akiknek 14 nap alatt kellett felépíteniük 10 épületet.

A tíz versenyszám az építészet, a mérnöki tervezés és kivitelezés, az energiahatékonyság, a kommunikáció és társadalmi figyelemfelhívás, a városszövetbe való integráció és hozzáadott érték, az innováció és életképesség, a fenntarthatóság, a komfort feltételek, a lakóház funkcionalitás, valamint az energiamérleg.

A versenyző csapatoknak tizennégy nap áll rendelkezésükre, hogy az elérhető megújuló technológiák és rendszerek felhasználásával egyedi, innovatív és energiahatékony megoldásokat mutassanak be a közönségnek.

A felépülő mintaházakat július 13-tól tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások