Hirdetés

5 dolog, amit tudnod kell Elon Musk anyukájáról

Elon Muskot senkinek sem kell bemutatni, hiszen heti szinten produkál valami olyat, hogy vagy a technológiai szaksajtó, vagy a bulvár odafigyeljen rá – túlzás nélkül mondhatjuk, hogy korunk polihisztor szupersztárja. Sokan azonban figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy a mérnök édesanyja éppen akkora bestia (jó értelemben!), mint maga Elon. Ismerjétek meg Maye Muskot, aki májusban Budapestre látogat, hogy a Brain Baron eláruljon mindent arról, hogyan neveljünk korszakalkotó zseniket.

1. Maya, a fáradhatatlan fiatal

Maye 1948-ban született Regina városában, Saskatchewanban, Kanadában, egy ikerpár tagjaként az ötgyermekes Haldeman családban. A népes família 1950-ben költözött Dél-Afrikába, Pretoriaba. A szülei, Winnifred Josephine „Wyn” és Dr. Joshua Norman Haldeman voltak, akikről a mai napig nagy tisztelettel beszél, és sok története szól arról, milyen vakmerőek voltak és már az ötvenes években milyen merészen és korlátok nélkül éltek.

Maye és testvéreihez hasonlóan segítette a családi vállalkozást már gyermekkorától – csontkovács szüleit hírlevelek kiküldésével hirdette a környéken, majd recepciósnak állt – már 12 évesen. A család egyébként elhíresült arról, hogy a Kalahari sivatagban kalandoztak éveken át.

„My parents were very famous, but they were never snobs.”

Tekintve, hogy 173 centis, sudár alakja és figyelemreméltó szépsége kameráért kiáltott 17 éves korától modellkedni kezdett, óriási sikerrel – olyan kozmetikai márkák arca volt, mint például a Colgate.

2. Maye, maga a karizma

Fiatal nőként Maye nem csak szimplán modellkedett, de csodás vonásaival bejutott az 1969-es Miss South Africa döntőjébe is. De háromgyerekes, elvált anyaként is sikeresen folytatta a karrierjét a szépség-és divatiparban, visszaköltözött Kanadába, és ott is irigylésre méltó pályát futott be.

I just think a big smile and feeling confident makes you beautiful.

Később, sok év után sem söpörték le a kifutóról és a címlapokról – a teljesség igénye nélkül May az elúlt években szerepelt a New York magazin és az Elle Canada címlapján, ezen kívül például a Target, a Virgin America, a Clinique kampányaiban és benne volt a olasz és koreai Vogue-ban, meg a Vanity Fair-ben is, de ami a legmenőbb, hogy egy Beyoncé klipben is szerepelt. Jelenleg az IMG modellügynökségnek dolgozik, 2017-ben a Covegirl arca lett, ezzel is a kortalan szépséget népszerűsítve.

Kép: Covergirl

3. Maye, az elismert szakember

„Nem akartam én lenni a buta szőke nő!” – ezzel a motivációval vágott bele az egyetemi tanulmányaiba 19 évesen, melyet dietetika és étkezéstudomány szakon végzett, méghozzá afrikaans nyelven, mester fokozaton. Maye az évek alatt aztán szerte a világon ismert lett, mint étkezési tanácsadó szakember, köszönhetően a zseniális PR és marketing értékének és a lelkiismeretes és alapos szakmai munkájának. Tulajdonképpen influencer lett a dietetika területén, mielőtt még menő lett volna. Amikor engedte a szabadideje hívásokkal bombázta a rádiókat, a sajtót, hírleveleket küldött ki magáról, és nyereményjátékokat szervezett.

I’m always working. It’s my worst habit, but it’s worth it.

A rengeteg befektetett energia nyomán aztán hamar betelt a naptárja – Kanadában, Dél-Afrikában és 39 államban tartott előadásokat a szakterületéhez kapcsolódóan. Közben a Consulting Dietitians of Canada nevű tanácsadócég elnöke lett, és folyamatosan bővítette a magánpraxisát – ahova rövidesen már alkalmazottakat is fel kellett vennie.

4. Maye, a családfenntartó

Maye rögtön az egyetem után összeházasodott Errol Muskkal, és már a nászútjuk alatt várandós lett Elonnal. Aztán egy-egy év különbséggel következett a két kistestvér – Kimbal és Tosca. Ezután  egyszerre volt feleség, anya, modell és dietetikus. Később, 1979-ben Maye és a férje elváltak, így 31 évesen, egyedülálló anyaként – saját bevallása szerint – a túlélésért dolgozott éjt nappallá téve. Heti két napot az egyetemen dolgozott, kettőt pedig modellként, fennmaradó idejében pedig a saját vállalkozásán munkálkodott. Egy helyen elmesélte, hogy mivel nem volt lehetősége dadust fogadni, így a bemutatókra is magával vitte a csemetéit, akik rendkívül jól viselték a strapát: az első sorban ültek mind a hárman, és egy-egy könyvvel elfoglalták magukat, míg a mamájuk vonult a kifutó rivaldafényében.

I never told my kids, ‘You’ve got to work hard.’ I just worked hard, and they followed my example.

Arról számol be, hogy volt idő, hogy a lakhatási és iskoláztatási költségek mellett napi egy dollárt költhetett élelmiszerre.

5. Maye, a szupermami

Ugyan Elon Maye három gyermeke közül a világhírű techguru, de a büszke édesanya gyakran hangsúlyozza, hogy olyan szerencsés, hogy háromból hárman brilliánsak. Fiatalabbik fia, Kimbal egy étteremlánc alapító tulajdonosa, mely közvetlenül a kistermelőktől és a farmerektől szállít be, így egészséges étkezési alternatívát kínál. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Big Green nonprofit szervezet, mely a gyermekek környezeti tudatosságáért dolgozik, és zöldségtermesztés lehetőségét teremti meg az iskolákban. Musk lánya és legfiatalabb gyermeke, Tosca pedig díjnyertes televíziós producer, aki Los Angelesben dolgozik.

Érdekesség, hogy a két fiúnak a kilencvenes években közös startup alapítással indult a sztorija. A fiúk olyan eltökéltek voltak, hogy az íróasztaluk alatt aludtak, hogy időt spóroljanak. A Zip2 nevű vállalat egyébként javarészt online infrastruktúrafejlesztéssel foglalkozott újságok és magazinok számára.

Maye hat hetente meglátogatná két fiát – Kelet-Kanadából San Franciscóba repült, hogy segítsen nekik a napi dolgokban, illetve a Torontóban összespórolt pénzét is felajánlotta nekik, amíg egy biztonságos pénzügyi stabilitást el nem értek. 1996-ban aztán oda is költözött San Franciscoba, hogy közelebb legyenek egymáshoz. A fiúk a szupermami 50. születésnapján egy kis játék házat ajándékoztak neki, azzal az ígérettel, hogy ha bejönnek a számításaik megveszik neki a valódi álomotthont.

Ezer és egy keserédes története szól a zsenik neveléséről és a saját inspiráló karrierjéről, melybe betekintést nyerhetünk hamarosan Budapesten is, hiszen Maye Muskot a Brain Bar előadói között üdvözölhetjük. Jegyek ITT, további inspiráló sztorik ott. 

 

Kép: Angelika Buettner

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások