500 milliárd dolláros cég lehet a Tesla

Elon Musk azt ígérte, hogy az önvezető technológiáknak köszönhetően 500 milliárd dolláros cég lehet a Tesla. Ennek kapcsán bejelentette, azt tervezi, hogy 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki. Így összesen több mint kétmilliárd dolláros tőkeemelés végrehajtására készül a vállalat. 

Ismét alulteljesített a Tesla

Az ikonikus elektromos autó márka, Elon Musk Teslájának részvényei 10,7%-kal csökkentek, mivel a befektetők számára kiábrándítóak a szállítási számok, ami az első negyedéves jelentésből kiderültek.

5 dolog, amit tudnod kell Elon Musk anyukájáról

Elon Muskot senkinek sem kell bemutatni, hiszen heti szinten produkál valami olyat, hogy vagy a technológiai szaksajtó, vagy a bulvár odafigyeljen rá – túlzás nélkül mondhatjuk, hogy korunk polihisztor szupersztárja. Sokan azonban figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy a mérnök édesanyja éppen akkora bestia (jó értelemben!), mint maga Elon. Ismerjétek meg Maye Muskot, aki májusban Budapestre látogat, hogy a Brain Baron eláruljon mindent arról, hogyan neveljünk korszakalkotó zseniket.

Elon Musk büszkén mutogatja új hajtóművét

Vasárnap tartották az első tesztjét a SpaceX új hajtóművének, a Raptornak. Az eseményről természetesen az űrcég tulajdonosa, Elon Musk is megemlékezett, aki láthatólag nagyon büszke az új kis jövevényre – számos képet, és egy videót is kiposztolt róla.

A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások