Hirdetés

Akár 7 óra alatt elérhető a tengerpart menetrend szerinti zöld buszokkal

A FlixBus idén is bővíti nyári ajánlatát. A távolsági buszszolgáltató júniustól az Adriai-tenger mentén több mint 20 településre biztosít napi összeköttetést Magyarországról, idén először a szlovén tengerpart és az Isztriai-félsziget üdülővárosai is elérhetők a kínálatban.

Isztriai-félsziget: autó nélkül a tengerparton hét óra alatt

Budapestről hét óra alatt el lehet majd jutni a tengerpartra menetrend szerinti távolsági busszal. A leggyorsabban az újonnan a FlixBus hálózatba kerülő Koper lesz megközelíthető, akár már a pünkösdi hosszú hétvégén is. Az alig ötven kilométeres szlovén tengerparton egy másik településre, Portorozba is közlekedik majd zöld busz.

További újdonság a FlixBus kínálatában az Isztriai-félsziget horvát szakasza, Umag, Porec és Rovinj mellett egészen a térség központjáig, Puláig utazhatnak majd a nyaralók. Az Észak-Adria régióban Rijeka és Opatija szintén idén kerül először a mobilitási cég ajánlatába, Velence és Trieszt pedig az év többi részéhez hasonlóan foglalható a nyári hónapokra.

Dalmácia 2019-ben ismét a FlixBus kínálatában

2019 nyarán újra közvetlenül járnak majd távolsági buszok a dalmát tengerpartra is, ahol az olyan nagyobb városok mellett, mint Zadar, Split vagy Dubrovnik kisebb üdülőtelepülések, többek közt Pakostane, Pirovac, Vodice, Trogir vagy Baska Voda közül is választhatnak az utasok.

„Idén a szokásosnál korábban foglalhatóvá tettük nyaralójáratainkat, így az üdülni vágyók az utazás tervezésének kezdetétől számolhatnak a buszos közlekedési lehetőséggel. A tengerparti célállomásokra naponta indulnak éjszakai járatok, így a szabadnapokon és a szállás díján is spórolhatnak azok, akik a távolsági buszt választják. Hiszünk abban, hogy a FlixBus reális alternatívát biztosít az autózással szemben.” – tette hozzá Arany László, a cég regionális ügyvezető igazgatója.

Budapesten belül három állomásról, a Népligetből, Kelenföldről és a Mexikói útról közlekednek majd buszok a tengerpartra, emellett Siófokról is közvetlenül elérhető lesz az Adria.

A FlixBus csomagszabályzatának értelmében egy nagy méretű útipoggyász és egy kézipoggyász ingyen szállítható a buszokon. A FlixBus járműveinek fedélzetén nagy lábtér, mosdó, WiFi és minden ülésnél konnektor található. A nyaralójáratokra a helyek a www.flixbus.hu oldalon és a FlixBus mobilalkalmazásában foglalhatók 6399 forinttól, a jegyek az utazás előtti 15-ik percig módosíthatók.

Példa útvonalak:

LEGGYORSABB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Kelenföld – Koper 07ó 05p
LEGOLCSÓBB ÖSSZEKÖTTETÉS Budapest Népliget – Opatija 6399 Ft-tól

Közvetlenül elérhető települések az Adriai-tenger partján: Koper, Portoroz, Velence, Trieszt, Umag, Porec, Rovinj, Pula, Opatija, Rijeka, Zadar, Biograd, Pakostane, Pirovac, Vodice, Sibenik, Trogir, Split, Baska Voda, Makarska, Dubrovnik.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások