Hirdetés

Tízszeres adatátvitelt hoz az 5G

A Magyar Telekom január végén elindította az első szabványos 5G állomását. A Zalaegerszeg belvárosában található állomás a 3,7 GHz-es teszt spektrumot használja. A valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat szabványosított 5G rendszerrel valósul meg, és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ.

A tesztüzem célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglevő hálózatokkal való együttműködésének kihívásait, és ezzel időben felkészüljön a majdani integrációjára. A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017. június elején írt alá együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel, ennek keretében kezdte meg a Magyar Telekom 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését a városban létesülő járműipari tesztpályán.

Az épülő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódóan a T-Systems tevékeny részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is. A zalaegerszegi fejlesztések következő lépéseként a belvárosi 5G állomáson most indított tesztüzem célja, hogy a Telekom mielőbb megtapasztalja az új technológia meglevő mobilhálózattal való együttműködésének kihívásait, ezzel elősegítve a jövőbeni 5G hálózatépítést, amely ügyfelei számára gigabites sebességélményt, rendkívül alacsony látenciát (azaz késleltetési időt), illetve számos új felhasználási lehetőséget tesz majd elérhetővé.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: „Küldetésünknek tekintjük, hogy korszerű hálózati infrastruktúrával segítsük az emberek, települések és az ország egészének fejlődését, előrejutását, és ezáltal hozzájáruljunk a gigabit társadalom felépítéséhez. Partnereinkkel folyamatosan vizsgáljuk az új, ötödik generációs mobiltechnológia alkalmazásának lehetőségeit. A első, zalaegerszegi 5G állomás egy újabb mérföldkő azon az úton, hogy a Telekom mielőbb elindíthassa 5G szolgáltatását.”

A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél kb. tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Mindennek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás, és szinte az élet minden területén. Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában.

A Telekom az elmúlt időszakban több sikeres 5G tesztet is lebonyolított. 2017. októberében az Ericssonnal – akkor még laboratóriumi körülmények között – létrehozta az első magyarországi 5G kapcsolatot, amely 22 Gbps letöltési sebességet ért el. A bemutató a 15 GHz-es frekvenciasávban zajlott és 800 MHz-es sávszélességet használt.

2018. júliusban a Telekom Magyarországon elsőként mutatott be valós körülmények között működő 5G hálózatot előző budapesti székházában, a Krisztina körúton. Az ottani teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg, és a 3,7 GHz-es frekvenciasávban működött. A tavalyi bemutatón a Telekom a valós életből vett látványos példákon keresztül demonstrálta, mire lesz képes a jövőben az 5G technológia.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások